2017. június 30-án a pécsi Jézus Szíve Plébániatemplomban kaptak áldást az idén diplomázó orvostanhallgatók. Udvardy György megyéspüspök Isten kegyelmét kérte hivatásukra és egyesével megáldotta a jelenlévő medikusokat.

medikusok megaldasa 02Hagyomány a végzős orvostanhallgatók körében, hogy a diplomaátadás előtt áldást kérnek leendő tevékenységükre.
Idén Hohmann Gabriella fogta össze az évfolyamot, és kezdeményezte a tanulmányokat záró szentmisét. Azért vállalta a feladatot, mert, mint mondja, „bármilyen munkát is végezzen az ember, Isten áldása nélkül az csak emberi erőfeszítés. Márpedig a mi hivatásunkban nem elég az emberi erő. Isten áldása nélkül sokkal kevésbé tudunk a beteg hasznára lenni."

Június 30-án este a Jézus Szíve Plébániatemplomban gyűltek össze a diploma előtt álló medikusok, mintegy 50-en. Udvardy György pécsi megyéspüspök köszöntőjében kiemelte, a jelenlévők a bizonytalan jövőbe indulnak, de Isten bizonyossága elkíséri őket.

A főpásztor a Máté evangéliumában szereplő leprás meggyógyításáról szólva a homíliában a jézusi példát emelte ki. „A leprások teljes kirekesztettségre ítéltettek, azaz teljes magányra. Megszűnt a társadalmi szerepük, és a vallástól is elszakadtak. A papság feladata volt, hogy megtartsa a kirekesztettek hitét, és az esetleges gyógyulásukról is bizonyságot szerezzen és hírt adjon. Jézus, amikor meggyógyítja a történetben szereplő leprást, „lejön a hegyről", azaz az Atyával való találkozásból érkezik meg. Isten fia, az irgalom fia találkozik az emberi reménytelenséggel, a magára maradt, magányos élettel. „Uram, ha akarod, te meg tudsz engem gyógyítani." Jézus nem minden betegséget gyógyított meg, ám gyógyításai túlmutatnak a testi egészség visszanyerésén. Az orvosi szerepre akkor tekintünk jól, ha az értünk gyógyítóvá lett Jézusra figyelünk: Jézus ismeri a betegséget, a bűnt, a gyengeséget, hogy milyen pusztítást tud okozni, és ismeri a beteget is, akiről más - talán már teljesen - lemondott. Adja az Isten, hogy ez a diploma legyen bizonyosság, hogy szolgálatukkal ebben az isteni erőtérben éljenek és adhassák vissza a teljes életet." – mondta a megyéspüspök.
A szentmise záróáldása előtt a medikusok egyesével részesültek főpásztori áldásban.


 

Kapcsolódó hírek

 

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség