1767-ben épült fel a pécsváradi Nagyboldogasszony Plébániatemplom, a szentelés 250. évfordulóján ünnepi szentmisét mutatott be Udvardy György pécsi megyéspüspök.

pecsvarad 250 web 20170820 18

Augusztus 20-án nemcsak az államalapítás évfordulóját és Szent István király ünnepét, hanem a plébániatemplom felszentelésének kétszázötvenedik emléknapját is ünnepelte a pécsváradi közösség. A délelőtti szertartás orgonamegáldással kezdődött, hiszen a XIX. században a pécsi Angster-gyárban készült hangszer felújítása épp a neves évfordulóra fejeződött be.

A hálaadó szentmisét Udvardy György pécsi megyéspüspök és Antal Géza pécsváradi plébános mutatta be. A homíliában a főpásztor az evangélium zárómondatához emelte Szent István király tevékenységét. Az első szent király sziklára építette országát, olyan országot kívánt vezetni, amelyben az emberek nagyra becsülik magyarságukat és kereszténységüket. A templom felszentelésének évfordulójáról szólva hangsúlyozta, nem a kőépület megépülése a lényeges, hanem hogy ebben a kőépületben, ami Isten háza, az imádság háza, összegyűlhetnek Isten gyermekei.

A felajánlás előtt a püspök 250 kiscipó mellett 3 nagy kenyeret is megáldott, amelyeket a Magyarok Kenyere program során összegyűlt lisztből sütöttek. A nagy kenyerek egyikét meg is szegték, majd a szentmise záróáldása után szétosztották a híveknek.

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 november
M T W T F S S
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Közelgő események

Verbita városmisszió Pécsett, a Gyárvárosi templomban:
-
2023. 11. 30. - 2023. 11. 30.
Advent Pécs - Ünnepélyes megnyitó a Széchenyi téren:
-
2023. 12. 01. - 2023. 12. 01.
Verbita városmisszió Pécsett, a Jézus Szíve plébániatemplomban::
-
2023. 12. 01. - 2023. 12. 01.
Férfitalálkozó:
Tamási -
2023. 12. 01. - 2023. 12. 01.
Egyházmegyei ministránsnap:
Szent Mór Iskolaközpont, Pécs -
2023. 12. 02. - 2023. 12. 02.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség