Lelkigyakorlaton és továbbképzésen vettek részt a Pécsi Egyházmegye hitoktatói a Magtár Látogatóközpontban augusztus 21. és 23. között. A 140 katekéta arról hallott az előadásokon, hogyan lehet a szentségfelkészítést a katekumenátus szemléletében végezni.

„… ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hisz ismeritek oda az utat …” (Jn 14,3b-4a.)

Hétfőn reggel püspöki szentmisével kezdődött a hitoktatók háromnapos lelkigyakorlata. Udvardy György pécsi megyéspüspök köszöntőjében elmondta, a háromnapos lelkigyakorlat célja, hogy új lendületet adjon a Krisztusból eredő küldetéshez. Homíliájában arra hívta fel a hitoktatók figyelmét, hogy míg az emberi vágyak a birtoklásról szólnak, a hittanárok az isteni javakat birtokolják. „Az egyházban mi már birtokoljuk azokat az ajándékokat, amelyeket mások keresnek. Ezért küld minket az egyház, hogy bölcsességre vezessük mások léptét.”- mondta a főpásztor.

hitoktato kepzes web 20170821 40

A szentmise után kezdődő lelkigyakorlaton a hitoktatói feladatot szent küldetésnek nevezte a püspök. Elismerte, igen sok nehézséggel kell szembenézni a hittan tanítása során, de a feladat fontossága nem csökken ezáltal. A szentségfelkészítés egy folyamat, amelyben élő, eleven kapcsolatot kell kialakítani Istennel. Ennek a folyamatnak az egységesítése azért szükségszerű, mert a települések adottságai és a szülők elvárásai jelentős különbségeket okoznak.

hitoktato kepzes web 20170821 50

Görföl Tibor teológus a keresztény kultúra átadásáról tartott előadást, majd Kató Csaba és Kató-Bellavics Ágota a szentségfelkészítés katekumenátusi szemléletű gyakorlatát mutatta be.

Kedden Hamzau Relu, komlói plébános vezetésével folytatódott a szentségfelkészítés elveinek megbeszélése és gyakorlatának elsajátítása.

hitoktatok kepzese 2 nap 01

Szerdán, a zárónapon a tanévkezdés gyakorlati tudnivalóiról esett szó, múzeumpedagógiai bemutató foglakozáson vettek részt a hitoktatók, végül a Pécsi Egyházmegye alapításának évfordulójához kapcsolódó püspöki szentmise zárta a lelkigyakorlatot.

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség