Tizenegyedik alkalommal rendezik meg idén az országos Ars Sacra Fesztivált, amelyhez a Pécsi Egyházmegye több programmal is csatlakozik szeptember 16. és 24. között. A fesztivál idei mottója Jeremiás próféta szavait idézi: Ne féljetek! A rendezvénysorozatban az egyházmegye épített és tárgyi örökségét bemutató programok mellett szerepet kap a szakrális zene is. A rendezvények ingyenesek, de van, amelyik regisztrációhoz kötött.

0922 szakralitas es zene az ujkorbanA szakrális művészet ünnepén idén két alkalommal szólal meg az orgona a Pécsi Székesegyházban. Szeptember 16-án Szamosi Szabolcs ad koncertet, 24-én Kovács Szilárd, a székesegyház zenei igazgatója mutatja be Ave Maria című darabját Kuti Ágnes énekművész közreműködésével. Az orgonakoncerteken kívül a zenei programok között szerepel a Hírës Pannónia Régizenei Együttes koncertje szeptember 23-án a Székesegyház altemplomában.

A rendezvény egy hete alatt két olyan előadás lesz, amelynek témája kapcsolódik az idei mottóhoz: szeptember 18-án Csigi Péter előadásában a szorongattatás és megmenekülés képi ábrázolását vizsgálja az ókeresztény művészetben. Szeptember 22-én Kovács Gergely, a Mindszenty Alapítvány kurátora beszél a szenttisztelet és a szakrális művészet kapcsolatáról, Mindszenty bíborosról és Pio atyáról.

A fesztivál programjai között gyermekeknek szóló múzeumpedagógia foglalkozások is lesznek szeptember 23-án a Püspöki KincsTárban. A Pécsi Püspökség munkatársai Ne féljetek, mert… címmel 7-10 éves gyermekeknek szerveznek élményalapú foglalkozást. A kicsik olyan bibliai történetekkel ismerkednek, amelyekben az ismeretlennel való találkozás témája jelenik meg. A nagyobb gyerekek és a fiatal felnőttek pedig a közösség nyújtotta biztonságot tapasztalhatják meg az élménypedagógia foglalkozásokon.

bazilika pal falfestmenyek 20160817 2 K

A Székesegyház felfedezésében segít az Élő Kövek nevet viselő, önkéntes fiatalokból álló csoport, akik kötöttségek nélküli, közvetlen, interaktív idegenvezetésen mutatják be a szakrális művészet kincseit.
A fesztivál minden programja ingyenes, de a múzeumpedagógia foglalkozásokon, valamint az idegenvezetésen való részvételi szándékot az alábbi regisztrációs felületen előre kell jelezni.

  • Élő kövek – interaktív idegenvezetések a székesegyházban | REGISZTRÁCIÓK ITT: 9.30; 10.00; 10.30

  • „Ne féljetek, mert...” Korosztály: 7-10 év | REGISZTRÁCIÓ ITT!

  • Kockáról kockára: „képregények” a pécsi székesegyházban - Korosztály: 10-14 és 14-18 év | REGISZTRÁCIÓ ITT!

  • „Ne féljetek, mert...” Korosztály: 14-18 év és játékos kedvű fiatal felnőttek | REGISZTRÁCIÓ ITT!

A fesztivál részletes programja innen tölthető le.

Anhänge
Download this file (170831_asf-program_plakat_A3.pdf)Plakát (pdf)[ ]

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 szeptember
M T W T F S S
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Közelgő események

Ars Sacra Fesztivál:
Pécs, Báta -
2023. 09. 23. - 2023. 09. 24.
Férfitalálkozó - Határaink:
Szekszárd -
2023. 09. 29. - 2023. 09. 29.
Apa-fia zarándoklat Máriagyűdre:
Pécs - Máriagyűd -
2023. 09. 30. - 2023. 09. 30.
Pári templombúcsú:
Pári -
2023. 10. 01. - 2023. 10. 01.
Férfitalálkozó - Határaink:
Paks -
2023. 10. 06. - 2023. 10. 06.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség