A római katolikus templom felszentelésének kétszázötvenedik évfordulóját ünnepelte október első napján a cikói közösség. Az évfordulóhoz kapcsolódóan szüreti ünnepséget is tartottak a település lakói, de megújították a testvértelepülési kapcsolatot Cikó és Dautphetal között.

 DSC2643

A szüreti felvonulás és bál a német testvérkapcsolatok megerősítését segítette, a két település képviselői nyilatkozatban fejezték ki szándékukat a jövőbeni együttműködésre. A Tolna megyei Cikó korábban jelentős sváb lakossággal rendelkezett, így a község lakóinak fontos az élő németországi kapcsolat. A bő termésért, a sváb hagyományokat követve, vidám, zenés rendezvénnyel adtak hálát a helyiek. A mulatságok másnapján, vasárnap a lelki töltődésé volt a főszerep, amikor a cikói római katolikus templom fennállásának 250. évfordulóját ünnepelte a falu.

A szentmisét két nyelven, magyarul és németül mutatta be Udvardy György pécsi megyéspüspök és Wigand István bonyhádi plébános, német referatúravezető.

Az evangéliumban a két testvérről szóló példabeszédet a főpásztor a saját életünkre vonatkoztatta. „Nem elég pusztán szavaimmal megvallani a hitemet. Az számít, hogyan cselekszem, milyen döntéseket hozok. Igen, Uram, megyek és teszem azt, amit kívánsz, mert ez a javamat szolgálja.”

A templom évfordulójának ünnepét is ezért nevezte fontosnak a püspök. „A templom az a hely, ahol a kimondott szavainkat megerősíthetjük, ahol a cselekedeteinket megvizsgálhatjuk. Ez a hely az, ahol a szentségekből erőt meríthetünk, ahol megerősödhetünk döntéseinkben, ahol hallom az Igét, ahol közösségben lehetek – hogy életem legyen, és életem bőségben legyen.”

Fotó: Glasz György

További képek az eseményről itt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 szeptember
M T W T F S S
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Közelgő események

Férfitalálkozó - Határaink:
Szekszárd -
2023. 09. 29. - 2023. 09. 29.
Apa-fia zarándoklat Máriagyűdre:
Pécs - Máriagyűd -
2023. 09. 30. - 2023. 09. 30.
Pári templombúcsú:
Pári -
2023. 10. 01. - 2023. 10. 01.
Férfitalálkozó - Határaink:
Paks -
2023. 10. 06. - 2023. 10. 06.
Papi zarándoklat Csíksomlyóra:
-
2023. 10. 09. - 2023. 10. 12.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség