2017-ben november 26-án ünnepeljük Krisztust a világmindenség királyaként. Az ünnep egyben az egyházi év végét is jelöli, az adventtel új időszak kezdődik.

Krisztus Király vasárnapja az egyház egyik főünnepe, amelyet XI. Pius pápa rendelt el az 1925-re hirdetett szentévet lezáró apostoli körlevelében. Krisztus királyként való tisztelete azonban nem huszadik századi gondolat. „Már régi általános szokás Krisztust bizonyos értelemben Királynak nevezni a kiválóság ama legfőbb foka miatt, amellyel az összes teremtmények fölé emelkedik. Így mondjuk, hogy az emberi ész fölött uralkodik, nemcsak elméjének éle és tudásának gazdagsága miatt, hanem azért, mert Ő az Igazság maga és szükséges, hogy a halandó emberek az igazságot tőle merítsék és engedelmesen elfogadják.” - írja XI. Pius enciklikájában.

Krisztus Kiraly

A Pécsi Egyházmegye területén az ünnep bevezetését követő évtizedekben épült templomok közül többet is Krisztus Király oltalmába ajánlottak: Gyönkön 1926-ban, Decsen 1931-ben, Drávasztárán 1948-ban, Tolnanémediben pedig 1954-ben szenteltek templomot Krisztus Király tiszteletére. Az újonnan épült templomokon kívül Királyegyháza temploma is ezzel a titulussal rendelkezik. A Baranya megye dél-nyugati részén fekvő település két szomszédos falu, Magyarszentiván és Vásárosszentgál egyesülésével jött létre a XX. század derekán. A Pécsi Egyházmegyei Levéltárban őrzött dokumentumok tanúsága szerint Nagy György plébános 1941 márciusában azzal a kéréssel fordult Virág Ferenc püspökhöz, hogy a két település Királyegyháza néven történő egyesülése után az addig két patrónus, Keresztelő Szent János és Szent Gál apát oltalmába ajánlott templom titulásának megváltoztatását hagyja jóvá. A kérvényhez a plébános csatolta az egyházközség képviselőtestületének februári ülésének jegyzőkönyvét is, amelyben a település új nevének, valamint a római katolikus templom új patrónusának kiválasztásáról a következőket olvashatjuk:

„Az új név mindnyájunknak közös kérése és kívánsága teljesítéseként Királyegyháza lett. Amikor azt a nevet választottuk, szemünk előtt lebegett a cél, hogy szép magyaros hangzás mellett tartalmazza az új név Annak megjelölését is, akit az új egyesített község Védőjéül, Pártfogójául kíván választani. (…) És lehetne-e nagyobbat, szentebbet, hatalmasabbat és jóságosabbat választanunk, mintha minden szentek legszentebbjét, koronáját, királyát, Krisztus Királyt választjuk meg isteni Oltalmazóul, Pártfogóul? Most, amikor az Ő uralkodói jogait annyira kétségbe vonják, és felségjogait lábbal tiporják szerte a világon, mi már azzal is kifejezésre akarjuk juttatni Hozzá való ragaszkodásunkat, imádó szeretetünket, hogy Őt kérjük meg ünnepélyesen, legyen községünknek védelmezője, templomunknak pártfogója, vegyen minket különös oltalmába, és tanítson meg hűséges alattvalóként járni az Ő nehéz, de dicsőséges útját.”

A templom titulusának megváltoztatását a főpásztor közbenjárására a Szent Rítuskongregáció 1941. április 16-án kelt levelében engedélyezte.

Szerző: Horváth-Baán Anikó
Forrás: Pécsi Egyházmegyei Levéltár,
Sümegi József (szerk.): A Pécsi Egyházmegye ezer éve, Pécs, 2008.
Quas Primas. XI. Pius pápának Krisztus-király ünnepét elrendelő apostoli körlevele, 1925. december 11. (fordította és kiadta a Szent István Társulat)

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség