Január 18. Árpád-házi Szent Margit ünnepe. A pécsi székesegyház Mária-kápolnájában Székely Bertalan alkotása állít emléket az ország megmentéséért Istennek ajánlott királylánynak.

Szent Margit abrazolasa a Maria kapolnaban Pecsi Szekesegyhaz 04 pm 900

Szent Margit neve szorosan összekapcsolódik az Európa elleni 13. századi mongol invázióval. Életéről legenda maradt fenn, amelynek tanúsága szerint szülei még a gyermek születése előtt megfogadták, hogy ha lányuk születik, az ország megszabadításáért Istennek ajánlják, nevelését apácákra bízzák. IV. Béla király és felesége, Laszkarisz Mária betartotta fogadalmát, lányukat hároméves korában a domonkos apácák veszprémi Szent Katalin kolostorába adták. Hét évvel később elkészült a IV. Béla által építtetett kolostor a Nyulak szigetén, ahova a király átköltöztette lányát. Szent Margit rövid életének ezt az eseményét örökíti meg Székely Bertalan festménye a pécsi székesegyház Mária-kápolnájában. A magyar történelmi festészet kiemelkedő művésze a székesegyházbeli alkotások elkészítésekor is arra törekedett, hogy minél érzékletesebben jelenítse meg azt a történelmi kort, amelyben az adott jelenet játszódik. A Szent Margit-legenda részletét bemutató festmény hangulatát meghatározza Magyarország történelmének egyik legkeservesebb időszaka. Hátterének sárgás-pirosas árnyalata utalás az egész országot romba döntő tűzvész, a tatárjárás pusztítására. A kép szereplőinek gondterhelt ábrázata, a szülők és a királyi kíséret tagjainak testtartása, mozdulatai mind a múlt nehézségeit, küzdelmeit hivatottak megjeleníteni. A festmény jobb oldalának sötét tónusát a baloldal világos színeinek változatos gazdagsága, a sziget üdesége és a háttérből hívogató kolostor nyugalma ellensúlyozza. A kép fókuszában a múlt és a jövő közötti kapocsként a tíz évvel korábban az ország szabadulásáért felajánlott gyermek áll, aki mindvégig hű maradt küldetéséhez: amikor elég idős lett ahhoz, hogy rendelkezhessen saját sorsáról, megerősítette apja felajánlását. Két házassági ajánlatot utasított vissza, huszonnyolc éves korában szerzetesi fogadalmát megtartva halt meg. Tiszteletét 1789-ben hivatalosan is engedélyezték, 1943-ban avatták szentté.

Forrás:

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 november
M T W T F S S
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Közelgő események

Verbita városmisszió Pécsett, a Gyárvárosi templomban:
-
2023. 11. 30. - 2023. 11. 30.
Advent Pécs - Ünnepélyes megnyitó a Széchenyi téren:
-
2023. 12. 01. - 2023. 12. 01.
Verbita városmisszió Pécsett, a Jézus Szíve plébániatemplomban::
-
2023. 12. 01. - 2023. 12. 01.
Férfitalálkozó:
Tamási -
2023. 12. 01. - 2023. 12. 01.
Egyházmegyei ministránsnap:
Szent Mór Iskolaközpont, Pécs -
2023. 12. 02. - 2023. 12. 02.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség