Ferenc pápa február 4-i Úrangyala imádságában arra kérte a katolikusokat, és a föld minden lakóját, hogy február 23-án tartsanak ima- és böjti napot a békéért. Pécsett a Szent Egyed Közösség tagjai közös imára hívnak mindenkit február 23-án pénteken 18.30-tól a Lyceum templomban.

fp 02

„Mivel azt látjuk, hogy a világ sok részén a konfliktushelyzet tragikusan elhúzódik, arra hívom az összes hívőt, hogy tartsunk külön egy ima- és böjti napot a békéért február 23-án, nagyböjt első hetének péntekjén. Főleg a Kongói Demokratikus Köztársaság és Dél-Szudán népéért fogjuk ezt felajánlani. Mint más hasonló alkalmakkor, a nem katolikus és nem keresztény testvéreket is hívom, hogy csatlakozzanak ehhez a kezdeményezéshez úgy, ahogy legalkalmasabbnak tartják, a lényeg, hogy együtt cselekedjünk, mindnyájan! Mennyei Atyánk mindig meghallgatja gyermekeit, akik hozzá kiáltanak a fájdalmak és szorongattatások között, „meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket” (Zsolt 147,3). Sürgető felhívást fogalmazok meg annak érdekében, hogy mi is halljuk meg ezt a kiáltást, és mindnyájan, saját lelkiismeretünkben, Isten színe előtt, tegyük fel magunknak a kérdést: „Én mit tudok tenni a békéért?”. Nyilvánvaló, hogy imádkozhatunk érte, de nem csak ezt tudjuk tenni: mindenki konkrét nemet mondhat az erőszakra, amennyiben rajta múlik. Mert az erőszakkal elért győzelmek hamis győzelmek, míg a békéért való munkálkodás mindenkinek hasznára van!”

congo 01

A Kongói Demokratikus Köztársaságban a kilencvenes évek óta zajló polgárháborúnak, etnikai és vallási konfliktusoknak napjainkig több millió áldozata van. Az ország lakosságának legnagyobb része keresztény, a vallási alapú támadások célja, hogy elűzzék őket lakóhelyükről. Az emberjogi szervezetek jelentései szerint 2018 elejére megközelítőleg ötmillió ember kényszerült elhagyni lakóhelyét. A UNICEF a Kongói Demokratikus Köztársaságban kialakult helyzetet a gyermekeket érintő egyik legnagyobb menekültválságának nevezete. A gyermekjogi alapítvány jelentéseiből kiderül, 2017 folyamán az ország keleti részében gyermekek százezrei számára szűnt meg az egészségügyi és oktatási ellátás, gyakran esnek áldozatul a militáns szervezetek erőszakhullámainak.

Fotó: Catholic News Agency, UN Photo/JC McIlwaine

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 december
M T W T F S S
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Horvát adventi koncert és szentmise a pécsi székesegyházban:
-
2023. 12. 08. - 2023. 12. 08.
Férfitalálkozó :
Dombóvár -
2023. 12. 08. - 2023. 12. 08.
Diakónusszentelés:
Bonyhád -
2023. 12. 09. - 2023. 12. 09.
Serbakow Tibor ötvösművész kiállításának megnyitója:
Pécsi székesegyház Corpus Christi kápolnája -
2023. 12. 09. - 2023. 12. 09.
Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2023. 12. 10. - 2023. 12. 10.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség