2013. március 13-án a bíborosok testülete Jorge Mario Bergoglio argentin bíborost választotta pápává. A jezsuita teológus az első a történelemben, aki Ferenc néven lett a Katolikus Egyház vezetője.

Papa Francisco recien elegido 2„Öt évvel ezelőtt igazán kevesen voltak azok, akik előre látták, hogy a konklávé választása Buenos Aires érsekére esik. És valószínűleg még kevesebben számítottak a névre, amelyet XVI. Benedek lemondása után utódja választott. De mégis várták a nevet.” Írja Giovanni Maria Vian, a L’Osservatore Romano vatikáni napilap igazgatója a mai szám vezércikkében a Név ereje címmel, Ferenc pápa megválasztásának ötödik évfordulóján.

„A zsidó-keresztény hagyományban a névválasztás jóval többet rejt magában egy egyszerű szimpátiánál, ahogy ez a Bibliában is megjelenik: Az Úr Ábrám nevét Ábrahámra változtatja, ahogy később Jézus is ezt teszi Péterrel, hogy nyilván valóvá tegye élete átformálását” – magyarázza a napilap főszerkesztője. „Azonban egyetlen pápa sem választotta még a profán eredetű Ferenc nevet, amely kizárólag Assisi szentjének köszönhetően lett kereszténnyé” – teszi hozzá Vian. „Pápasága hatodik évének elején már egyértelműen látszik a választott névben rejlő erő, amelyről Bergoglio a megválasztása után három nappal beszélt az újságíróknak. A név, amely három okból idézi Szent Ferenc alakját: a figyelem és a közelség a szegények irányában, a béke hirdetése és a teremtett világ védelme. A keresztény üzenet három olyan eleme, amelyek – hangsúlyozza Vian – jól jellemzik a tizenhárom évszázad óta első nem európai és az első jezsuita pápa mindennapi cselekedeteit. Az elmúlt öt évben az egyház látható határain túlra is eljutnak egy olyan keresztény egyszerű, de lelkesítő szavai, akire nagy súly nehezedik, és az imánkat kéri minden nap.”

Fordító: Horváth-Baán Anikó
Forrás: L’Osservatore Romano 
Fotó: wikipedia

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség