A Bonyhádi Katolikus Közösség havonta rendez plébániai nyílt napot.

evezz a melyre bonyhadon 05

Az Evezz a mélyre nevet viselő sorozat előadója 2018. március 9-én, pénteken este Udvardy György pécsi megyéspüspök volt, aki tanító-buzdító elmélkedést vezetett a hallgatóságnak. Előadásával azt a nagyböjtöt igyekezett tartalommal megtölteni, ami a keresztényeknek nem csak a tavasz kezdetét hozza el, hanem lelki megújulást is kínál. Hogy miként? Úgy, hogy lehetőleg egyet se hagyjunk ki azon lehetőségek közül, amelyeket ez az időszak kegyelmeivel felkínál – emelte ki a főpásztor. „Ez az idő a felkészülés időszaka, jól körülhatárolhatóan, új tartalmakkal, amiből nem hiányozhat a magunkba néző bűnbánat a gyónással. Ugyanúgy, ahogy a jövőbe tekintő vágy sem, ami őszinte imádsággal kíséri azokat a testvéreket, akik egyházunk ajtaja előtt állnak. Ugyanakkor mindezek által el kell jutnunk istengyermeki méltóságunk megtapasztalására is, hogy beteljesedhessenek rajtunk Jeremiás próféta szavai, aki Isten népének reményt és jövőt ígért. Ez pedig mindennél fontosabb jelen világunkban, amelyben a ma emberének tervei és elképzelései (ha vannak egyáltalán) gyakran csak egy-egy napra, hónapra, esetleg egy évre néznek a jövőbe. Ezzel szemben a mi távlatunk az örök élet, amelyben ugyan számon kérik hibáinkat, tévedéseinket, gyarlóságainkat, de a reményünket nem kérdőjelezhetik meg és nem is vehetik el. Ebben erősít meg bennünket Szent Pál buzdítása is, aki a zsidókhoz írt levelében (Zsid. 10, 23) emberi kitartásunkat Isten hűsége mellé állítja.”

A megyéspüspök előadását a közösségi ház nagytermét teljesen megtöltő hallgatóság tanúságtételei követték, amit zenés áhítattal kísért szentségimádás zárt. Mindeközben a hívek a helybéli plébános, Wigand István mellett a főpásztornál is részesülhettek a bűnbocsánat szentségében.

Fotó: Glasz György
További képek az eseményről itt.

2019 december
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi