Konferenciát rendeztek a teológus halálának 30. évfordulója alkalmából a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán április végén.

hans urs von balthasar1988. június 26-án hunyt el Bázelben Hans Urs von Balthasar, az újkori teológiatörténet egyik legkimagaslóbb alakja. A megemlékező konferenciát tanítványai és barátai a négy éve elhunyt Fila Béla dogmatikaprofesszor emlékének ajánlották.

A konferenciát megnyitó Kvanduk Frigyes, a főiskola filozófiatanára Udvardy György megyéspüspök üdvözlő szavait tolmácsolva kiemelte, hogy a svájci teológus életművét a filozófia és a művészet páratlan gazdagságú ismerete éppúgy egyedülállóvá teszi, mint Jézus Krisztus megismerésének csillapíthatatlan vágya.

Ezt követően némileg rendhagyó módon a konferencia négy előadójának kerekasztal-beszélgetését kísérhették figyelemmel a jelenlévők, akik már ekkor kérdéseket is feltehettek az előadóknak. A beszélgetés folyamán szóba került Hans Urs von Balthasar és Adrienne von Speyr bázeli orvos szoros munkakapcsolata, amelyet kiemelkedő férfiak és nők történetileg több alkalommal is megvalósuló „kettős küldetésének” típusához soroltak. A hallgatóság betekintést nyerhetett Balthasar magyarországi kapcsolatrendszerének ismert és kevésbé ismert dimenzióiba, és nagy vonalakban megismerhette a teológus rendkívül kiterjedt munkásságának mélyén rejlő meggyőződéseket.

HUvBalthasar4A konferencia első előadója, Lázár Kovács Ákos Balthasar életútjának és életművének párhuzamos áttekintésére vállalkozott. Egyrészt azokat a személyeket mutatta be, akik mentorként vagy pályatársként jelentős szerepet játszottak a teológus intellektuális életrajzában (így például Henri de Lubacot, Erich Przywarát és Joseph Ratzingert), másrészt összesen tizenöt kötetes főművének struktúráját vázolta fel.

Martos Levente Balázs A Szentírás szerepe és jelentősége Hans Urs von Balthasarnál című előadásában arról beszélt, hogyan viszonyult a bázeli teológus az ókori írásmagyarázathoz és a modern egzegézishez, s hogyan próbálta megóvni Jézus Krisztus alakjának egységét és egységességét a mindent részekre tagoló modern megközelítésektől, amelyek eredményeit azonban kész is volt kiaknázni.

HUvBalthasar3
Puskás Attila Balthasar krisztológiáját ismertette. Részletesen kitért arra, hogy miért helyezkedett el Jézus Krisztus a teológus gondolkodásának középpontjában (az egész Szentháromság horizontján), mit értett Balthasar a Fiú önkiüresítésén, hogyan fogta fel kereszthalálát és pokolra szállását, s miként tette lehetővé az egész kereszténység összefüggő megközelítését a drámairodalom eszköztárának segítségül hívásával.

A konferencia utolsó előadójaként Görföl Tibor a lelkiség és a misztika kérdései felé fordult. Hans Urs von Balthasar elengedhetetlennek tartotta, hogy a teológiai gondolkodás ismét egységbe kerüljön az imádságra és életszentségre való törekvéssel, s éppúgy figyelmet szentelt a misztikatörténet nagy alakjainak, mint a „szentek metafizikájának”.

A konferenciát lezáró beszélgetés során végül szóba kerültek a svájci teológus műveinek magyar fordításai és a magyarországi recepció nagyobb állomásai, a Balthasar és Adrienne von Speyr által alapított közösség struktúrái, a balthasari gondolkodás jövőbeli jelentősége és egyháztörténeti rangja.


 
 
 
 

A felvételeket készítette: Visontai László

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon

2021 október
M T W T F S S
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Magyar Katolikus Kulturális Hetek:
-
2021. 10. 17. - 2021. 10. 31.
Szent Lukács Napja:
Kórházkápolnák -
2021. 10. 18. - 2021. 10. 18.
Elmarad - Pedagógusképzés - óvodák (szakmódszertan):
Pécs, Szent Mór Óvoda -
2021. 10. 20. -
Lectio Divina:
Dóm Kőtár -
2021. 10. 21. -
Katekéták képzése:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 10. 25. -

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség