Szentségimádás szervezésére buzdítja a plébániákat és a híveket a NEK titkársága június 2-án, úrnapja szombatján.

A 2020-as Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve a szervezők célja, hogy idén június 2-án, úrnapján délután öt órától világszerte 2020 helyszínen imádják az oltáriszentségben jelen lévő Jézust a hívek. A megvalósítás érdekében pedig létrehozták a Corpus Domini weboldalt, ahol térkép segítségével tájékozódhat mindenki, hogy tartózkodási helyéhez legközelebb hol tud csatlakozni az adorációhoz. Az oldalon ezen kívül gyakorlati tanácsok is olvashatók a szentségimádás megszervezéséhez, amelyek között az egyik kreativitásra buzdít: „Imádkozhattok a kihelyezett Oltáriszentség előtt csendben, elmélkedve, hagyományos módon, énekelve, dicsőítve, gyerekekkel, fiatalokkal, családokkal, idősekkel. Bevonhatsz zenészeket, imacsoportokat, Rózsafüzér Társulatokat, közösségeket, iskolákat és mindenkit, aki szívesen tölt egy órát a mindenség Urával”.

KK2

Ferenc pápa egy évekkel ezelőtti homíliájában így fogalmazta meg az adoráció lényegét:

„Imádni az Urat azt jelenti, hogy megadjuk neki azt a helyet, ami megilleti őt. Imádni az Urat azt jelenti, hogy hitet teszünk mellette, - nemcsak szavainkkal - hogy egyedül ő az, aki valóban irányítja életünket. Imádni az Urat azt jelenti, hogy megvalljuk előtte meggyőződésünket, hogy ő az egyetlen Isten, az életünk Istene, a történelmünk Istene.”

A Pécsi Egyházmegyében is számos plébánia csatlakozik a kezdeményezéshez, de még mindig van lehetőség új helyszínek megadására a Corpus Domini weboldalon.

Kép: iec2020.hu

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség