2018. június 16-án Udvardy György két diakónust áldozópappá, 3 papnövendéket szerpappá, azaz diakónussá szentel a Pécsi Székesegyházban.

pem ejjeli zaraandoklat 2018
A papszentelés előtt hagyományosan gyalogos zarándoklat indul Mecseknádasdról Püspökszentlászlón át Pécsre a szentelendőkért. A zarándokok pénteken délután 17 órakor indulnak a mecseknádasdi Árpád-kori Szent István-kápolnától. Püspökszentlászlón este 8 órakor Udvardy György pécsi megyéspüspök celebrál szentmisét, majd szentségimádással zárul a nap. A zarándokok hajnalban kelnek útra ismét, így a délelőtt 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisére érnek Pécsre. Így lesz ez a zarándoklat ima és felajánlás a szentelendőkért.

A szombat délelőtti ünnepi szentmisén a főpásztor diakónussá, vagyis szerpappá szenteli Kárász Gábort, Kovács Józsefet és Molnár Eriket, akik Esztergomban, az Érseki Papnevelő Intézetben folytatták tanulmányaikat, valamint áldozópappá szenteli a jelenleg Szekszárdon szolgáló Fekete Zoltánt és a pécsi székesegyházi plébánián szolgáló Lábár Tamást. A főpásztor a diakónussá szentelés imájában arra kéri a Szentlelket, hogy adjon nekik erőt a szolgálat hűséges elvégzésére, az áldozópappá szentelés során pedig arra kéri az Urat, hogy újítsa meg a szentelendők szíve mélyén a szentség Lelkét, kapják meg a papság második rendjét, életük pedig legyen az erények példája. A beöltözést követően a papság köszönti az újonnan felszentelteket, és ők is Isten áldását kérik a papság szentségét most elnyertekre. Az újonnan szentelt papok a szentmise következő részében, a felajánlásban már a püspökkel és a papsággal együtt koncelebrálnak, azaz együtt miséznek, majd a szentmise végén újmisés áldásban részesítik szentelő főpásztorukat.

Kérjük Isten kegyelmét rájuk, akik az egyházi rend szentségének első és második fokozatában részesednek!

IMA A SZENTELENDŐKÉRT

Úr Jézus Krisztus, az Atyának Fia, örök Főpap, te hívtad őket szolgálatodba.
Te szóltál hozzájuk: Kövess engem! Saját papságoddal akarod megajándékozni őket.
Kérünk Téged, add nekik Szentlelkedet, hogy igazi papi emberekké legyenek.

Add, hogy legyenek vidámak és bátrak. Adj nekik jósággal, önzetlenséggel, alázattal teli szívet. Legyenek józanok és éberek, egyenesek és fegyelmezettek, kitartók és dolgosak, szerények és nagylelkűek. Adj nekik
nagy szeretetet Irántad. Te élj bennük, légy szívük középpontja és életük egyedüli törvénye. Veled és Benned imádkozzanak. Jézus, örök Pap, Isten könyörülete, emberré lett szeretete, bíránk és életünk Ura: Te hívtad el őket. És Te nem bánod meg adományaidat: minden szavad Igen. Add, hogy szolgáid nyitott szívvel kövessék parancsolataidat, hogy kezüket az ekére tegyék, és ne nézzenek hátra, hogy a Te erődben célhoz érjenek, rád találjanak, és mint papok szolgálhassanak. Hálából pedig szívüket adják Neked és mindazokat a lelkeket, akiket örök szereteted országába juttatnak.
Ámen.

(Karl Rahner nyomán)

 


58859 Karasz GaborKárász Gábor

1974. december 29-én született Pécsett. Egy idősebb testvére van, édesanyja Bakonyán él. Katolikus családban nevelkedett, gyermekkorától fogva megérintette a vallásos élet, ebben nagy szerepe volt első plébánosának.
Aztán a pályaválasztáskor mégis inkább egy szakmát választott Pécsett a Kereskedelmi és Vendéglátó Ipari Szakiskolában szakács képesítést szerzett, majd húsz év munka következett. Közben Isten, és a papság iránti vágya nem múlt el, és ezért leérettségizett, majd 2012-ben Udvardy György püspöktől kérte felvételét a papnövendékek sorába.
Ezután egy évet a Pécsi Hittudományi Főiskolán tanult, majd 2013-tól az Esztergomi Hittudományi Főiskolán folytatta tanulmányait.

Szentelési jelmondata: „Kövess engem” (Mt 9,9)


37163 Kovacs JozsefKovács József

1986. május 14-én született a Tolna megyei Pincehelyen. Egy húga van, aki óvónő. Szülei Pincehelyen élnek. Családjában ismerte meg a hitet, ezekre az alapokra építve került kapcsolatba a pincehelyi ministránsközösséggel, valamint a cserkészettel. Hetedik osztályosként eldöntötte, hogy pedagógus szeretne lenni. A tamási gimnáziumban töltött négy év után a Váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola tanító- és katolikus hittanár szakjaira nyert felvételt, majd 2008-ban mindkét szakon diplomát szerzett. A váci évek alatt több olyan pappal ismerkedett meg, akik példájukkal formálták élete alakulását. 2008 és 2012 között Pálfán volt hittanár, valamint a Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény Tölgyfa Otthonában pedagógusként dolgozott. Ekkortájt plébánosával havonta jártak Mátraverebély-Szentkútra hivatásokért imádkozni. A tamási esperesi kerület hitoktatói körében aktívan szerepet vállalt. 2012-ben érezte, hogy valami hiányzik az életéből. Úgy döntött, hogy feladja addigi munkahelyét és a papságra készül. Számos imádság, lelkigyakorlat, szülei, barátai és cserkésztestvérei szeretete és az Úristen segítségével döntötte el, hogy igent mond a papi hivatásra.
2013-ban 27 évesen jelentkezett a Pécsi Egyházmegye papnövendékei közé. Teológiai tanulmányait jövőre fejezi be Esztergomban.

Szentelési jelmondata: ,,Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala. De mi az ennyinek?’’ (Jn 6,9)


33167 Molnar ErikMolnár Erik

1990. január 2-án született Bonyhádon. Szülei második gyermekeként látta meg a napvilágot. Általános iskolai tanulmányait a Bonyhádi Arany János Általános Iskolában végezte, ahol hitoktatásban is részesült. Érettségijét és szakmáját a Bonyhádi Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskolában szerezte meg.
Már kisgyermek korától kezdve rendszeresen ministrált a bonyhád-majosi kápolnában. A PTE Illyés Gyula karán, szociális munkás szakon végzett tanulmányai alatt megerősödött benne a papi hivatás gondolata, amiben segítségére voltak egyházmegyés papok is. 2013-ban felvételét kérte a Pécsi Egyházmegye papnövendékei közé, a sikeres felvételi után Udvardy György püspök teológiai tanulmányának elvégzésére Esztergomba, az Érseki Papnevelő Intézetbe küldte.

Szentelési jelmondata:  „Hűséges az, aki meghívott.” (1 Tessz 5,24)


51758 Fekete ZoltanFekete Zoltán

1986. május 23-án született Szekszárdon. Németkéren nőtt fel római katolikus, vallását gyakorló család gyermekeként. Édesapja nyugdíjas, korábban a Paksi Atomerőmű dolgozója volt. Édesanyja jelenleg is aktív asszisztensnő egy paksi háziorvosi rendelőben. Egy testvére van, aki családjával Pakson él.
Az általános iskolát Németkéren, a középiskolát Pakson végezte el, majd ezután diplomát szerzett turizmus-vendéglátás szakon, Székesfehérváron. Egy évig recepciósként dolgozott.
Ekkor már aktívabb volt vallása gyakorlásában. Gyakran imádkozott kilencedeket, szentségekhez járult, valamint katolikus ifjúsági közösségbe is járt. A családi környezetből kiszakadva látta, hogy az emberek a világban mennyire Istentől eltávolodva élnek. Egyre jobban vonzotta a gondolat, hogy az Úr Jézus szolgálatába álljon – a lelkek megmentésére. Ez idő alatt hallotta meg az Úr hívását, amelyre azonnal igennel válaszolt.
2012-ben adta be jelentkezését Udvardy György megyéspüspöknek, aki felvette őt a Pécsi Egyházmegye papnövendékei közé. Budapesten végezte el teológiai tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Jelenleg ugyanitt a teológiai doktori iskola elsőéves hallgatója, egyháztan irányzaton.
Főpásztora tavaly június 17-én szerpappá szentelte. Diakónusi gyakorlatát a szekszárdi plébánián töltötte.

Szentelési jelmondata: „Élek, de már nem én, hanem Krisztus él bennem. Érte mindent veszni hagytam...csak hogy Őt elnyerjem.” (Gal 2,20; Fil 3,8)

Újmiséit a következő időpontokban és helyeken mutatja be:

  • Június 16-án 17.00 órakor Németkéren, a Szent Kereszt felmagasztalása templomban
  • Június 17-én 9.00 órakor Pakson, a Jézus Szíve templomban
  • Június 24-én 18.00 órakor Szekszárdon, a belvárosi templomban


Lábár Tamás

88250 Labar Tamas

Pécsett született 1985. november 6-án. Édesanyja tanítónő, édesapja tisztviselő, két öccse van: Gábor katona, Dániel szintén tisztviselő. Hagyományos értékrendű, szerető családban nőtt fel. Középiskolai tanulmányait Szekszárdon, a Garay János Gimnázium humán osztályában végezte, 2004-ben sikeres érettségit tett, mai napig meghatározó számára a gimnázium és a város miliője. 2004-ben megkezdte teológiai tanulmányait a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán, majd 2005-ben a Pécsi Tudományegyetem történelem és filozófia szakára nyert felvételt, 2011-ben végzett történészként az egyetemen. Gyermekkora óta élt benne a papi hivatás gondolata, amelyben mindvégig támogatta volt plébánosa és több más atya is sokat segített neki a papi hivatás iránti elköteleződésében. Több alkalommal járt a Heiligenkreuzi Ciszterci Apátságban, amelynek spiritualitása szintúgy megerősítette az Isten papi szolgálatának vágyában.
Egyetemi tanulmányai után közel egy esztendeig dolgozott Szekszárdon, egy megyei napilapnál mint média-tanácsadó. Ezután 2012-ben jelentkezett Udvardy György püspöknél, aki felvette a Pécsi Egyházmegye papnövendékei közé, és a budapesti Központi Szemináriumba küldte, ahol 2015-ben teológiai diplomát szerzett.
2015-ben püspöke diakónussá szentelte, és Rómába küldte, hogy egyháztörténelmi tanulmányokat folytasson. 2016-ban Magyarszékre, majd 2017-ben a Pécsi Székesegyházi Plébániára került diakónusi gyakorlatra. Mindkét szolgálati helyén sokrétű pasztorális tapasztalatot szerzett.

Szentelési jelmondata: „Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek Vele.” (Mt 5,6)

Újmiséit a következő időpontokban és helyeken mutatja be:

  • Június 17-én 16.00 órakor Szekszárdon, a belvárosi templomban
  • Június 24-én 11.00 órakor Várdombon
  • Július 1-jén 18.00 órakor a pécsi Székesegyházban
     


Jubilánsok

Hagyományosan a papszentelési misében a főpásztorral együttmiséznek az adott évben jubiláló paptestvérek. Az idei esztendőben ünnepli pappá szentelésének:

60. évfordulóját
Főtisztelendő Gulner János c. apát, ny. plébános úr,

55. évfordulóját
Főtisztelendő Klieber József c. apát, tb. esperes, ny. plébános úr,
Főtisztelendő Morvay Imre Pió OH házfőnök, templomigazgató úr,

50. évfordulóját
Főtisztelendő Simon Ferenc János tb. esperes, plébános úr,

40. évfordulóját
Főtisztelendő dr. Kormon József tb. esperes, ny. plébános úr,
Főtisztelendő Rostás Jenő István c. apát, ker. esperes, plébános úr,

25. évfordulóját
Főtisztelendő dr. Czopf Tamás plébános úr,
Főtisztelendő Simon-Wagner István ker. jegyző, plébános úr,
Főtisztelendő Szabó Oszkár plébános, ny. őrnagy úr.

Az Úristen bőséges áldását kérjük további életükre és szolgálatukra!

Fotó: Loósz Róbert

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség