1891. június 22-én szentelték fel a pécsi Székesegyházat. Az ünnepen találkozót szerveztek az egyházmegyei kántoroknak, valamint, hagyományteremtő szándékkal a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola évzáró Te Deumát és diplomaosztóját is együtt ünnepelték az évfordulóval.

bazilika felszent pphf tedeum web 20180622 41
Június 22-én egyházmegyei kántortalálkozót szerveztek Pécsett, a felszentelésének 127. évfordulóját ünneplő székesegyházban és a szomszédos Dóm Kőtárban. A találkozó célja az egyházmegye területén dolgozó kántorok szemlélet- és ízlésformálása, egy szakmai bázis létrehozása. A délután során Szabó Levente bemutatta a székesegyház orgonáját, Kovács Szilárd a 2017-ben újra kiadott Laudate Dominum című intonációgyűjteményről, Dobos Mihály pedig a Magyar Graduale kiadványról beszélt, végül Szamosi Szabolcs előadását hallhatták a résztvevők a kántor liturgián kívüli értékformáló tevékenységéről, azaz a koncert- és zenés áhítat szervezéséről, valamint a hívekkel való kommunikációról. A kántorok közös énekléssel szolgáltak a Szent Péter és Szent Pál Székesegyház felszentelésének 127. évfordulóját ünneplő püspöki szentmisén. Udvardy György pécsi megyéspüspök homíliájában a templomépítésről, mint az Isten megismerésének eszközéről beszélt. „Minden emberben él a vágy, hogy megismerje az Istent. Ráismerni az Istenre minden emberi korláttól vagy álságos rituálétól mentesen önmagaként, és úgy imádni, ahogyan az Isten és az ember között a legtisztábban lehet. Ezért templomot épít, hogy odaidézze az Istent, amely az áldozatbemutatás helye lehet. De akkor is templomot épít, ha megismeri az Atyát, hiszen tudja, hogy lélekben és igazságban lehet megismerni őt. Egészen bizonyos, hogy az Isten elfogadja, ami az ember szívében van, akár küzdelmében, akár vágyaiban, akár elesettségében. A templom ugyanis viszonyítási pont nem csak földrajzi vagy társadalmi értelemben, hanem az Isten imádása, azaz az idő felhasználása és az egyéni és közösségi cselekvés számára is. A pécsi székesegyház az egész egyházmegye számára viszonyítási pont, hiszen az istenismeretben, az áldozatbemutatás módjában, a lelkipásztori tevékenységben, a közösségi élet modelljének megélésében is minta. Hálásak lehetünk, hogy az életünk számára van ilyen viszonyítási pont.”

bazilika felszent pphf tedeum web 20180622 44
Az évfordulón tartotta évvégi hálaadását, Te Deumát és diplomaosztóját a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola, amelyet hagyományteremtő szándékkal a jövőben is ezen az ünnepen fognak megrendezni. Idén a katekéta, hittanár-nevelő és a teológus szakon összesen 26 hallgató szerzett diplomát. A júniusi évzárón első ízben vették át oklevelüket olyan kétszakos hallgatók, akik a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karával megvalósuló együttműködés keretében végezték tanulmányaikat az egyetemi karon és a hittudományi főiskolán egyszerre. Kovács Gusztáv rektor a mögöttünk álló tanévet sikeresnek, programokban gazdagnak értékelte. A főiskola szervezésében zajló több nemzetközi esemény közül kiemelte az őszi, az időskor lehetőségeivel foglalkozó, valamint a Hans Urs von Balthasar teológiájáról tartott tavaszi konferenciát.

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

2020 január
M T W T F S S
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Közelgő események

Ökumenikus imahét:
Pécsi Baptista Gyülekezet (Bokor u. 52.)
2020. 01. 20. -
Ökumenikus imahét:
Gyárvárosi r. k. templom (Zsolnay Vilmos u. 92.)
2020. 01. 21. -
Ökumenikus imahét :
Kertvárosi ref. templom (Tildy Zoltán u. 12.)
2020. 01. 22. -
Szabadegyetem a NEK 2020 jegyében:
Magtár Látogatóközpont
2020. 01. 22. - 2020. 01. 22.
Ökumenikus imahét:
Rácvárosi r. k. templom (Rácvárosi út 28.)
2020. 01. 23. -

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi