2018. július 6-án főpásztori áldást kaptak a végzős gyógyszerészhallgatók a pécsi székesegyházban. Udvardy György pécsi megyéspüspök a hivatás erejéről beszélt az avatásuk előtt állóknak.

Évek óta hagyomány, hogy a pécsi gyógyszerészhallgatók a diploma átvétele előtti péntek estén szentmisével adnak hálát tanulmányaik sikeres lezárásáért. A szentmisét, ahogy a korábbi években, idén is Mayer Klára címzetes egyetemi docens szervezte. Idén azonban az avatás előtt a gyógyszerészek főpásztori áldást kaptak jövőbeni munkájukra. A Pécsi Tudományegyetem gyógyszerészei 2016 januárjában alakítottak különálló kart, azóta az idei a második önálló avatásuk volt.

gyogyszeresz hallgatok web 20180706 6A főpásztor homíliájában megismételte az evangélium szavait: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek (…) irgalmasságokat akarok, nem áldozatot.” (Mt 9,12) majd hozzátette: Jézus tudatosan választotta a szegényeket, kirekesztetteket, betegeket. Ők voltak, akikhez elsőként jött, hogy hirdesse a szabadulást, a vakoknak a látást, a süketeknek a hallást, mert mindez Isten országának a jele. Jézus, amikor gyógyulásról beszél vagy gyógyít, akkor mindig az üdvösséget tartja szem előtt, az ember javát, jövőjét, és végső soron a halál fölötti győzelmét. Ezért tekintünk rá úgy, mint igazi gyógyítóra, de úgy is, mint aki az igazi gyógyuláshoz segítő gyógyszert, önmaga testét és vérét adja.”

A prédikáció második részében a főpásztor a hivatásról beszélt a képesítést idén megszerző fiataloknak. „Jézus hívása, Kövess engem! - személyesen hangzik el, nektek, most. Jöjj, kövess! Légy az irgalmasság, a gondviselés, a gyógyítás eszköze és szolgálója! Mert maga az ember gyógyít a jelenlétével, a sorsközösség vállalásával. Kövess engem! Ennek a hívásnak akkor tudunk megfelelni, ha mi magunk is az örök élet gyógyszerével táplálkozunk: Krisztus testével és vérével, az Eucharisztiával, mert nem gondoljuk, hogy istenek vagyunk, hogy helyettesíteni tudjuk őt, de azt igen, hogy az ő irgalmával jelenvalóvá tudjuk tenni testvéreink számára.”

Végül jókívánságait fogalmazta meg a megyéspüspök. „Kívánom mindannyiótoknak az Úristen áldását erre a szent hivatásra, kívánom a szolgálat örömét, kívánom azt, hogy az ember méltóságáért valami szépet, isteni szépet tudjatok tenni, és ez számotokra boldogulást és örömöt is jelentsen.”

gyogyszeresz hallgatok web 20180706 35

A te deumon a PTE általános dékánhelyettese és a gyógyszerész szak alapítóinak néhány tagja mellett számos egyetemi professzor és oktató vett részt. Az idén diplomázó negyvenhét gyógyszerészhallgató közül huszonheten adtak hálát családjaikkal és barátaikkal közösen. A végzősök a szentmise záróáldása előtt főpásztori áldásban részesültek, majd átvették Szent Kozma és Szent Damján, a gyógyszerészek védőszentjeinek szentképét.

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 december
M T W T F S S
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Férfitalálkozó:
Szigetvár -
2023. 12. 15. - 2023. 12. 15.
Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2023. 12. 17. - 2023. 12. 17.
Szállást keres a Szent Család:
-
2023. 12. 23. - 2023. 12. 23.
Püspöki adventi gyertyagyújtás Pécs főterén:
-
2023. 12. 23. - 2023. 12. 23.
Éjféli szentmise a székesegyházban:
-
2023. 12. 24. - 2023. 12. 25.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség