Augusztus 4-én és 5-én tartják Havihegyen a hagyományos Havas Boldogasszony-búcsút.

Az 1690-es pestisjárvány elmúlásának emlékére felszentelt, és régóta búcsújáró helyként tisztelt templomnál tartott búcsúra minden évben hívők százai zarándokolnak. Az idei búcsún lesz horvát és német nyelvű, valamint görögkatolikus szertartás szerinti szentmise is.

Az 1690-es pestisjárvány elmúlásának emlékére a pécsiek templomot építettek Havas Boldogasszony tiszteletére. Példátlan összefogás kísérte az építkezést, a helyiek a meredek hegyoldalon a hátukon, vállukon cipelt zsákokban hordták fel az építőanyagot a Kakasdomb hófehér szikláira. A felszentelt és régóta búcsújáró helyként tisztelt Havas Boldogasszony-templom 1697-re készült el. Az épületet és környezetét tavaly megújították.

havas boldogasszony templom bucsu idejen

Augusztus 4-én (szombaton) 16.00 órakor Sümegi József diakónus tart katekézist az Eucharisztiáról. 16.45 órakor elsőszombati csendes szentségimádás lesz, 17.30 órakor rózsafüzért imádkoznak, 18.10 órakor pedig ünnepélyes vesperást (esti dicséretet) énekelnek a hívek. 19.00 órakor szabadtéri szentmisét celebrál Udvardy György pécsi megyéspüspök. A szentmisét körmenet követi a havihegyi sétányon a kegykép másolatával. 21.00 órakor görögkatolikus szent liturgiát vezet Zajácz Gábor parókus. Az est további részében éjfélig szentségimádáson vehetnek részt a hívek. Éjfélkor csendes szentmisét mutat be az elhunyt zarándokokért Kövesi Ferenc kerületi esperes, pécs-kertvárosi szervezőlelkész, majd másnap reggelig virrasztásra van lehetőség.

Augusztus 5-én (vasárnap) 7.30 órakor imádságos, énekes körmenet indul a Szent Ágoston-templomtól a Havihegyre. 8.30 órakor horvát nyelvű szentmisét mutat be Bacsmai László kerületi esperes, mohácsi plébános. 10 órakor Fekete Zoltán újmisés tart szentmisét, amelynek végén újmisés áldásban részesíti a jelenlévőket. 11.30 órakor német nyelvű szentmisét mutat be Rosner Zsolt magyarszéki plébános. 14.00 órakor a rácvárosi Jézus Szíve Családja közösség imaórája lesz. 15.00 órakor rózsafüzér-imádság kezdődik, amelyet lorettói litánia követ. 16.00 órakor szentmisét mutat be Lábár Tamás újmisés, majd ő is újmisés áldásban részesíti a jelenlévőket. A szentmisét követően a kegykép másolatával tartanak körmenetet.

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség