Az idei Ars Sacra fesztivál pécsi megnyitója szeptember 15-én volt a Püspöki Kincstárban. Az egyhetes rendezvény kezdetén Kvanduk Frigyes, a Pécsi Egyházmegye általános helynöke fogalmazta meg gondolatait művészet és szakralitás viszonyáról. A megnyitó beszédet teljes terjedelmében közöljük.
A kép sokszor hangosabban beszél, mint a szó- ismerjük ezt a tényt. Különösen fontos ez a „beszéd” a vallás, illetve a hit és a művészi kifejezés között. A kérdés tehát az, hogy hogyan formálja az esztétikai tapasztalat a vallási tapasztalatot. Simmel véleménye szerint „a művészet képessé teszi a lelket, hogy kiegészítse az egyik világot a másikkal, és ezáltal önmagát az egyesülési pontjuknál tapasztalja meg.”A kérdés antropológiai és társadalmi vonatkozása az, hogy napjainkban megvan-e a keresztény szimbólumok spirituális feszültsége az emberekben vagy sem?
Egy drámain szekularizált korban lehetséges-e, hogy a transzcendens felvillanására hangolódjunk, hogy a kegyelem fényében gazdagodjunk? Korunk nagyon vizuális kultúrájában a keresztény szimbólum- képvilág fokozatosan láthatatlanná válik.
Az ez évi Ars Sacra mottója Jób könyvéből „Tekints az égre és lásd meg”. Ez a szentírási hely érvényes az egész emberi világ kifejezés-tartományára. Ezt a látásmódot képviseli képi nyelven a kivételes eredetiségű és erejű festő Giovanni di Fiesole. A XV. században élő Fra Angeliconak egyszerre volt vallási és művészi hivatása, nem véletlenül tartották őt a visio beatifica festőjének.
De megtaláljuk 500 évvel később is a vallás, a művészet és a műalkotás hármas körének összekapcsolódását a némiképp agnosztikus Matisse-nél. Amikor a Rózsafüzér kápolnáján munkálkodik, azt írja, hogy „amikor dolgozom (…) valahogy azt érzem, hogy segít valaki, aki olyan dolgokra késztet, amelyek engem meghaladnak.”Erre a transzcendensre, a rá való nyitottságra nélkülözhetetlenül szükségünk van, hogy az esztétikai tapasztalatban a mindent meghaladót, a Szentet fölfedezzük. Enélkül nem mondhatjuk késznek látásmódunk érzékenységét.
