Második alkalommal szervez a tanulást középpontba állító fesztivált a baranyai megyeszékhely szeptember 21-én és 22-én. A kétnapos rendezvényhez a Pécsi Egyházmegye több programmal csatlakozik, a tanulási lehetőségekről a Szent István téren felállított információs sátorban adnak tájékoztatást az Egyházmegye munkatársai.

tanfeszt logo2017. szeptember 18-án Pécs városa átvette az UNESCO Globális Tanuló Város Díját (Global Learning City Award), amelyhez kapcsolódóan a város vezetése vállalta, hogy minden esztendőben megszervezi a Tanuló Fesztivál nevet viselő rendezvényt. A Pécsi Egyházmegye a megyeszékhely közoktatásában két óvoda, két általános iskola és egy középiskola fenntartójaként van jelen, a felsőoktatásban pedig a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola képviseli. A Pécsett második alkalommal megrendezett fesztiválhoz az Egyházmegye számos programmal csatlakozik.

Szeptember 21-én délelőtt 10 órától a Széchényi téren különleges, interaktív koncerttel mutatkoznak be a Szent Mór Iskolaközpont zenekarai és kórusai. Előadásuk célja a komolyzene népszerűsítése a közönség aktív bevonásával. Ugyanezen a helyszínen, a város központi terén 11 órától a Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskola rézfúvós hangszeren tanuló diákjai adnak koncertet, amelynek különlegessége, hogy az előadók zenei tudásukat mind hallás után szerezték. Az iskola művészeti programjában jórészt speciális nevelési igényű és beilleszkedési, tanulási, magatartási problémákkal küzdő tanulók vesznek részt, akiknek társadalmi helyzetükből adódóan a programon kívül soha nem lenne lehetősége a zenetanulásra.

10 órától a Pécsi Püspökség Kő-kövön című múzeumpedagógiai foglalkozásán általános iskolás korú gyermekek vehetnek részt, amelynek célja a székesegyház építészetének megismerése. A program regisztrációhoz kötött, regisztrálni az Diese E-Mail-Adresse ist vor Spambots geschützt! Zur Anzeige muss JavaScript eingeschaltet sein! e-mail címen lehet.

ko kovon

A Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász is jelen lesz a fesztiválon. Mentjük a menthetőt – élelmiszerbiztonság és tudatosság címmel 10 és 15 óra között óránkénti turnusokban általános és középiskolás diákoknak játékos, interaktív formában mutatják be a lejárat előtti élelmiszerek megmentésének lehetőségeit. Céljuk, hogy a fiatalok figyelmét a pazarlás megállítása mellett az önkéntességre és a rászorulókon való segítésre is felhívják. A program regisztrációhoz kötött, regisztrálni szintén az Diese E-Mail-Adresse ist vor Spambots geschützt! Zur Anzeige muss JavaScript eingeschaltet sein! e-mail címen lehet. A fesztivál mindkét napján, pénteken és szombaton is 10 és 18 óra között várja a Pécsi Egyházmegye információs pontja a Szent István téren azokat az érdeklődőket, akik szeretnének többet megtudni az Egyházmegye katolikus oktatási, nevelési, kulturális lehetőségeiről.

A Pécsi Tanuló Fesztivál egyéb programjairól információ itt található.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség