A 2020-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust megelőző években a Pécsi Egyházmegye pasztorális tevékenységében is hangsúlyosabban jelenik meg az Eucharisztia, számos programmal segítik nemcsak a felnőttek, a gyermekek felkészülését is.

bicserdi tabor7
A bicsérdi plébánia augusztus végén „Minden forrásom belőled fakad” mottóval szervezett napközis tábort hittanosai számára, amelynek témája az Eucharisztia volt. Minden programot az Oltáriszentség köré szerveztek: padlóképes foglalkozás segítette a kenyér és az Eucharisztia közötti kapcsolat megértését, kézműves foglalkozáson pólót festettek a gyerekek a kongresszus logójával, akadályversenyen dolgozták fel az Eucharisztia alapítását elbeszélő szentírási szakaszt. A versenyen csapatokban vettek részt, a csapatok a nevüket egy-egy olyan szentről kapták, akinek az életében fontos szerepet játszott az Eucharisztia, majd a szent életét ismerték meg és dramatizálták. A táborozók Pécsre is ellátogattak, ahol a Lyceum templomban szentségimádáson, a Székesegyházban múzeumpedagógia foglalkozáson vettek részt. Az utolsó napon a gyerekek tésztát gyúrtak, kis cipót készítettek, amit a plébánia kemencéjében meg is sütöttek, majd a megáldás után szüleikkel és a plébániai közösség tagjaival közösen fogyasztottak el.

 

bicserdi tabor3

A Pécsi Egyházmegye már tavasszal meghirdette azt a rajzpályázatot, amelyen az Eucharisztiához kapcsolódó alkotásokkal vehettek részt az iskoláskorú gyermekek. Az októberi Katolikus Kulturális Hetek rendezvény keretében, amelynek témája szintén az Eucharisztia, a gyermekrajzokból készült kiállítás október végéig látható a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán. Várhatóan október végén pedig elindul az évek óta, hagyományosan megrendezett internetes hittanverseny az egyházmegye hittanosai számára, amelynek feladatai szintén az Eucharisztia témakörét dolgozzák fel.

A felnőttek előkészületét segíti A szentségimádás iskolája nevű, tizenkét alkalomból álló szeminárium, amelyhez Pécsett a Pálos templomban lehet csatlakozni. A szeminárium szeptember 28-án indul, ezt követően kéthetente minden pénteken 19 órától várják az érdeklődőket szentségimádásra, amelyet rövid tanítás és kiscsoportos megbeszélés egészít ki. A szemináriumon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 június
M T W T F S S
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség