A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola október 2-án szervezte meg a Kutatók Éjszakája programsorozathoz kapcsolódó rendezvényét, amelyre idén is száznál többen voltak kíváncsiak.

Az esemény különleges volt több szempontból is. A szervezők célja a hittudomány népszerűsítése volt, kiemelten hívták a rendezvényre az érettségi előtt álló fiatalokat. Az ő igényeiket tartották szem előtt akkor is, amikor arról döntöttek, hogy mindössze 15 perces előadásokat, beszélgetéseket szerveznek, hogy az este mindvégig lendületes legyen, fenntartsa az érdeklődést.

IMG 0328

A program végül teltházzal zajlott, a különböző korosztályokat képviselő, több mint száz érdeklődő a főiskola négy oktatójának előadását hallgatta. A programot Kovács Gusztáv rektor köszöntője nyitotta meg. Ezt követően első előadóként Ragadics Tamás amellett, hogy mesélt saját tapasztalatairól, illetve arról, hogy a hitélet hogyan jelenik meg az Ormánságban, betekintést engedett az itt dolgozó plébánosok, lelki gondozók, szociális munkások szolgálatába, abba, hogy milyen kulturális és közösségi programokkal próbálják segíteni az ott élő emberek mindennapjait.

IMG 0263

Lukács Ottilia egy látványos prezentációval összefoglalta, hogy a szombat miként jelenik meg az Ószövetségben, illetve, hogy milyen jelentősége van ennek a napnak a zsidó kultúrában. Elmondta, hogy a zsidóság valóban ünnepként tekint a szombatra, és beszélt az ünnephez kapcsolódó szokásokról is.

Kovács Gusztáv különböző tudományos és filozófiai gondolatmeneteket mutatott be a résztvevők aktív bevonásával. Felvetett néhány aktuális példát, amelyek segítségével könnyedén válhattak a részvevők is hétköznapi filozófusokká. Zsófia titkának felfedésével, vagyis a görög sophia (filozófia) kifejezés magyarázatával rávezette a közönséget arra, hogy mennyire fontos megtalálni azt, ami valóban a szenvedélyünk.

 

IMG 0405

A program zárásaként egy élménybeszámolót hallgathattak végig az érdeklődők. Nyúl Viktort, a főiskola Szentírástudományi Tanszékének vezetőjét kérdezte Orova Csaba a Rómában töltött éveiről, emlékeiről és élményeiről, a városhoz fűződő viszonyáról. Az előadások közötti szüneteket a főiskola hallgatóinak zenélése töltötte ki.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség