A fatimai Mária-jelenések évfordulóján, október 13-án Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatott be szentmisét a vajdasági Martonoson.

A délvidéki Martonoson minden évben ünnepi szentmisét szerveznek a Szűzanya fatimai megjelenésének évfordulóján. Savelin Zoltán plébános 1987-ben portugáliai zarándokútjáról a fatimai Szűz Mária-szobor egy másolatával tért haza falujába. Azóta minden októberben zarándokok százai érkeznek Martonosra az ünnepi szentmisére, amelyre hagyományosan Magyarországról hív celebránst a helyi plébános. A szentmisét követően körmenetben viszik végig a település utcáin a Mária-szobrot.

SR1 7481Idén október 13-án, a fatimai jelenések százegyedik évfordulóján Udvardy György pécsi megyéspüspök mutatott be ünnepi szentmisét Martonoson, a Mária neve templomban. Prédikációjában a kereszten szenvedő Krisztus Máriához és Jánoshoz intézett szavaira hívta fel a figyelmet: „Íme a te Fiad!”; „Íme a te anyád.” Mint mondta, „a mai ünnepen ebbe, a Krisztus által akart kapcsolatba lépünk be, ezt a kapcsolatot éljük meg mindennapjainkban, amikor az egyházhoz, Krisztushoz, az Atyához fűződő viszonyunkat akarjuk megerősíteni, és kérjük a Boldogságos Szűzanya közbenjárását”. A fatimai jelenések kapcsán a főpásztor két dolgot emelt ki: egyrészt nem elég felismernünk, hogy Máriában anyát kaptunk, egymásnak testvérei vagyunk, ezt a kapcsolatot döntéseinkben is meg kell élnünk. Másrészt pedig arra világított rá, ahogyan a fatimai jelenésekben elemi erővel jelenik meg a hívő ember küzdelme, amelyet az igazsághoz való ragaszkodás követel meg.

Mit tanulhatunk Máriától, akit az egyház példaként állít elénk? – tette fel a kérdést Udvardy György, majd kifejtette: „Máriának egyedülálló szerepe van az üdvösségtörténetben. Ő a kiválasztott, az egyetlen, aki méhébe fogadta Isten Fiát, aki látja növekedni a megtestesült Igét, aki kíséri és eggyé válik Fia életével. Az egyház modellként állítja elénk: nekünk is ilyen bensőséges módon kell kapcsolódni az Istenhez.”

SR1 7485

A folyatásban pedig arról beszélt a főpásztor, hogy akkor mondhatjuk, hogy befogadtuk Isten igéjét, ha ez cselekedeteinkben, döntéseinkben is megjelenik. Ahhoz is szükséges befogadni Isten igéjét, hogy jól tudjunk látni, értelmezni. El kell kerülni a felszínes, felelőtlen szemlélést, radikálisan kell az igazsággal szembesülni. Egy mindennapi eseményt is, legyen az kulturális, közéleti, politikai, az igazság radikalitásával kell szemlélnünk, ne maradjunk a felszínen, ne pusztán egy hangos véleményt kövessünk. Beszélt a helyes értékítéletről is, amelynek kulcsa a világos kritérium. „Számunkra pedig egyetlen ilyen kritérium létezik: Jézus Krisztus. Az ő személye, tanítása. Semmi más. Sem szokás, sem hagyomány, sem többségi vélemény, sem elvárás, sem félelem, semmi nem lehet nagyobb, mint Krisztus személye és tanítása.” – fogalmazott. Végül pedig azt hangsúlyozta, hogy a meghozott döntéseinkben állhatatosan ki kell tartani, a mai ember számára pedig ez a legnehezebb. Könnyen gondoljuk ugyanis, hogy hozhatunk egy újabb döntést, ezért megszakítunk kapcsolatokat, felhagyunk a hivatással. Azt látjuk azonban, hogy aki a döntéseiben ingadozik, az nem tud boldogan élni.

„Hisszük, hogy az Isten megáld bennünket úgy, ahogy azt Máriánál láttuk. Szeretnénk megerősödni döntéseinkben, küzdelmeinkben. Szeretnénk megerősíteni együvé tartozásunkat Szent István királyunk gesztusában, aki minket, kései magyarokat is fölajánlott a Szűzanyának. Ő pedig ezt elfogadta, és egészen bizonyos, hogy gondoskodik rólunk.” – zárta gondolatait a püspök.

Fotó: Kónya Róbert
További képek az eseményről itt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség