Mádl Dalma asszony kezdeményezésére és adományának köszönhetően Boldog Brenner János vértanú, áldozópap tiszteletére helyeztek el emléktáblát Pécsen, a Brenner család egykori otthonának falán.

Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnök felesége mellett az emléktábla ünnepélyes elhelyezésén részt vett Brenner József atya, a vértanú testvére, Udvardy György pécsi megyéspüspök és Páva Zsolt polgármester.

Brenner emlektabla avatas Pecsen 004

A néhai vértanú gyerekkorának egy idejét töltötte csak Pécsen, annak köszönhetően, hogy édesapját a munkaadója átmenetileg Pécsre helyezte át. Ez idő alatt a Király utca 79 szám alatt (ma a körforgalom mellett) található ház első emeletén laktak. 

Mádl Dalma asszony az ünnepség elején emlékeiről beszélt, hiszen ők a ház földszinti lakásában éltek. Felelevenítette, hogy „Laci már abban az időben foglalkozott a gondolattal, hogy szerzetes legyen.” Nagyon szomorú volt, amikor Pécsről visszaköltöztek Szombathelyre, mert nagyon jó barátként tekintett a szomszéd fiúra.  Beszéde végén kifejezte háláját, hogy egy olyan bajtársa volt, aki már boldogként szolgálja a Teremtőjét.

Brenner emlektabla avatas Pecsen 007

Brenner József kiemelte, hogy „a boldoggá avatásánál mindenhol emlékeztünk rá, minden faluban ahol működött. Ez egy szép befejezés, hogy ezen a helyen is emlékezünk rá, ahonnan tulajdonképpen elindult. Ne feledjék el, hogy van egy pártfogónk az égben, hisz biztos, hogy most már az égben van és pártfogónk, pártfogol bennünket és közben-közben nyugodtan imádkozzanak Brenner Jánoshoz.”

Brenner emlektabla avatas Pecsen 011

Udvardy György pécsi megyéspüspök köszöntőjében örömének adott hangot. „Az a tény, hogy együtt vagyunk egy forgalmas térnek a szélén azt is jelzi, hogy az életszentség benne van az élet forgatagában. Az nem azon túl születik meg! Nem valami szobában megtörténő spirituális valóság, hanem benne van az életben, az életből forrásozik. Minden szent, minden vértanú abból a közegből veszi az erőt, ahol él, ahol nevelkedik, azoknak a példáján keresztül, akik őt segítik, vagy akik a növekedésében mellette állnak, jelen vannak. Innen veszi az erőt ahhoz, hogy aztán életének meghatározó pillanatában jó döntést tudjon hozni.” A püspök imádságra hívta az ünneplőket, hogy „a tábla emlékeztessen bennünket a hétköznapi életszentségre, és emlékeztessen arra, hogy bizony a döntés olyan, ami életre vezet, a döntés az, amihez ragaszkodnunk is kell.”

Brenner emlektabla avatas Pecsen 01

„Ez a tábla emlékeztessen bennünket arra hogy mindaz, amit kaptunk felelősséget ró ránk és mindent, amit kaptunk szeressünk jó lélekkel testvéreinken keresztül odaadni az Istennek.” fogalmazott a megyéspüspök, majd megáldotta és megszentelte a táblát.

Páva Zsolt Pécs város polgármestere megköszönte a táblát Mádl Dalma asszonynak és elmondta, a város közgyűlése egyhangúan határozott az emléktábla elhelyezéséről: „fontos, kiemelkedő és példamutató ügynek tekintik, amit egy emléktábla kell, hogy megörökítsen (…) hiszen az érték mindannyiunk számára fontos.”

Brenner József kérdésünkre kiemelte, hogy testvére életútja és munkássága a mai fiataloknak „első sorban a helytállást üzeni, másodsorban azt, hogy ne féljünk kötelességünk teljesítésében, minden körülmények között.”

Fotó: Verébi Dávid István
További képek az eseményről itt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség