A Pécsi Egyházmegye területén számos plébánia nyitja meg kapuit advent idején a helyi lakosok előtt. Közös gyertyagyújtásra, adventi hangversenyre hívják a dunakömlődieket, a harkányiakat és az abaligetieket is.

dunakomlodi adventi udvar plakat 2018 900

Dunakömlődön többéves hagyományt folytatva hívja közös készülődésre a település lakóit és a környékbelieket az egyházközség. Minden pénteken 18.00 órakor gyertyagyújtással kezdődik az adventi készülődés, amellyel a szervezők alkalmat szeretnének teremteni a találkozásra. Emellett céljuk az is, hogy valóban mindenkit megszólítsanak: az ökumené erősítésének jegyében az adventi koszorú négy gyertyáját Cseri Máté katekéta, Nagyné Gadányi Andrea, a paksi evangélikus gyülekezet hitoktatója, Gutai István nyugalmazott könyvtárigazgató és Fitt Szabolcs akolitus fogja meggyújtani. A gyertyagyújtás után a plébánia felújított, régi istállóból kialakított közösségi házában koncertek, zenés előadások lesznek. Az Adventi Udvar nevet viselő rendezvény a falu közösségének második legnagyobb rendezvénye, és évek óta számos helyi szervezet, egyesület összefogásának köszönhetően valósul meg.

Harkanyi Advent 2018 plakat 900

 

A harkányi római katolikus plébánia is karácsonyváró programsorozattal segíti a lelki felkészülést a nagy ünnepre, idén is, ahogy minden évben. Ronta László plébános elmondása szerint a programokat nagyon szeretik a helyiek, mindig megtelik a templom. A közös karácsonyvárás minden szombaton szentmisével kezdődik, amelyet a templom előtti téren található adventi koszorú gyertyáinak meggyújtása követ. Ezt követően pedig a hívek újra visszamennek a templomba, ahol adventi dalokat hallgathatnak meg. Az ünnepi este szeretetvendégséggel zárul a templom parkolójában. A vasárnapi szentmisén a templomban elhelyezett adventi koszorún is meggyújtják a gyertyákat, ebben a plébánia fiataljai segédkeznek.

Abaligeten advent első vasárnapján Rosner Zsolt plébános, a többi adventi vasárnapon pedig egy-egy, a településen élő család gyújtja meg a gyertyát a faluház udvarán. A templom felújítása miatt idén a reggeli, rorate szentmisék is a faluházban lesznek, keddenként 6.00 órától. A hajnali szentmiséket minden esetben közös reggeli követi az iskolában, ahol két alkalommal, december 5-én és december 12-én kézműves foglalkozást is szerveznek. Abaligeten máig élő néphagyomány a betlehemi csillagot követő pásztorok útjának megjelenítése. December 17. és 23. között a közösség felnőtt tagjai a faluban házról-házra járva hirdetik a Megváltó érkezését.

Fotó: Bujbáczi Bálint

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség