Március 18-19-én Pécsett lesz látható a máriapócsi Könnyező Szűzanya Kegykép. A hívek az ikon előtt imádkozhatnak március 18-án 15.00 órától március 19-én 15.00 óráig, először a Xavéri Szent Ferenc görög katolikus templomban, majd a gyalogos zarándoklat után a Pécsi Székesegyházban.

A Könnyező Szűzanya Kegykép március 8-án a Püspöki Szent Liturgiát követően indult körútjára Máriapócsról. Az ikon március 18-án érkezik Pécsre, majd másnap viszik Szegedre.

Ferenc pápa nagyböjti üzenetében olvashatjuk: Szeretném, hogy a 24 óra az Úrért elnevezésű kezdeményezést az egész egyházban, egyházmegyei szinten is megtartsák március 13-án és 14-én: ez az alkalom éppen az imádság szükségességét hivatott kifejezni. A kezdeményezés célja, hogy az új evangelizációt a bűnbánat szentsége keretében is megéljék a hívek. Az idei program témájának gondolata: a végtelenül irgalmas Isten (Ef 2,4). Pécsett a máriapócsi kegykép előtt imádkozhatnak a hívek március 18-án 15.00 órától március 19-én 15.00 óráig .

A részletes program ITT olvasható!

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 december
M T W T F S S
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Horvát adventi koncert és szentmise a pécsi székesegyházban:
-
2023. 12. 08. - 2023. 12. 08.
Férfitalálkozó :
Dombóvár -
2023. 12. 08. - 2023. 12. 08.
Diakónusszentelés:
Bonyhád -
2023. 12. 09. - 2023. 12. 09.
Serbakow Tibor ötvösművész kiállításának megnyitója:
Pécsi székesegyház Corpus Christi kápolnája -
2023. 12. 09. - 2023. 12. 09.
Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2023. 12. 10. - 2023. 12. 10.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség