A számos Mária-ünnep egyike a december 8-i szeplőtelen fogantatás emléknapja, amikor a katolikus egyház a Szűzanya különös kegyelmi kiváltságára irányítja a figyelmet: ő az egyetlen, aki élete első pillanatától, tehát fogantatásától kezdve mentes volt az áteredő bűntől.

A keleti és a nyugati egyházatyák legkorábbi írásai tanúskodnak arról, hogy Mária kiváltságának meggyőződése már a kezdetektől élt a keresztényekben. A 7. századtól keleten már ünnepelték Mária fogantatását, a 9. századtól pedig nyugatra is átterjedt az ünnep. A középkori teológusok Mária életének kezdetéből már egyértelműen a fogantatás szeplőtelenségét emelik ki, amely hivatalos egyházi dogmává IX. Pius pápa 1854. december 8-án kelt bullájának kihirdetésével vált.

maria szeplotelen web 20181208 12A pécsi székesegyházban az adventi időszak Mária-ünnepén este 18.00 órától mutatatott be szentmisét Udvardy György megyéspüspök, aki prédikációjában azt fejtette ki, hogy a mai ünnep az Istent kereső embert tárja elénk. Az istenkeresés kényelmes útja, amikor, mondván, hogy nem találjuk őt, éljük tovább a magunk életét. Van azonban egy másik, sokszor fájdalmas út, amikor őszintén, odaadással, egész létezésünkkel keressük az Istent és mégsem tudjuk megragadni. „Az ember istenkeresése véges, töredékes, korlátokkal teli. A mai ünnep azt tárja fel előttünk, hogy az Isten szólítja az embert. Az Isten nem szűnik meg az általa szeretetre alkotott ember nevét emlegetni és kérdezni: Hol vagy? Az Isten ebben a keresésben föltárja önmagát, aggodalmát az emberért, szívének szándékát.” – fogalmazott a főpásztor, majd azt hangsúlyozta, hogy az Isten ebben a keresésben sem lesz erőszakos: nem kényszerít térdre, nem harsonazúgás közepette érkezik, mert a keresésében is tiszteli az ember szabadságát. Észrevétlenül jön, úgy, mint a foganás. Fiának odaajándékozásával észrevétlenül lép be az ember életébe.

maria szeplotelen web 20181208 4A megyéspüspök szavai szerint a decemberi Mária-ünnepen tehát az embert kereső Istent, a boldogságos Szűz Mária foganását és az ő igenjét ünnepeljük. Feltehetjük azonban a kérdést, hogy mindez hogyan érvényesül a mi életünkben: az engem kereső Isten hogyan jön el hozzám? Mindannyian, akik megismertük, megszerettük Krisztust, elköteleztük magunkat mellette, ezt az újjá teremtett életet éljük. Az ép, teljes életet, amely képes felismerni Isten jóakaratát és képes kimondani: „legyen nekem a te igéd szerint” (Lk. 1,37). „A boldogságos Szűz Mária szeplőtelen foganásában felismerjük a mi keresztségben való foganásunk isteni eredetét, életünk isteni gyökerét és távlatait is. Méltó, hogy ünnepeljük az Istenszülő foganását, a keresztségünkben gyökerező új életünk erejét, és higgyük el, hogy az Isten nem szűnik meg keresni az embert. Bennünk sem, a mi életünkben sem, és nem szűnik meg odaadni mindent, hogy ezt az életet jól, épen, teljesen, boldogan tudjuk élni.” – zárta gondolatait a főpásztor.

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség