December 19-én tartotta karácsonyi ünnepségét a Máltai Szeretetszolgálat Pécsi Csoportja.

Az évről évre hagyományosan advent utolsó napjaiban megrendezésre kerülő összejövetelt hálaadó szentmisével kezdte a máltai közösség, melyet Udvardy György megyéspüspök mutatott be a Corpus Christi kápolnában –számolt be az eseményről Csonka Pál, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-Dunántúli Régiójának vezetője.

maltai karacsony 2018 04

Ezt követte a Magtár Látogatóközpontban az ünnepi műsor, melyet a Szent Mór Iskolaközpont Kamarakórusának karácsonyi összeállítása nyitott meg, vezényelt Stauróczky Balázs karnagy. A gimnazisták éneke után Samuel Akinola, a PTE Egészségtudományi Kar hallgatója következett, aki vidám hangulatú dalokkal varázsolta el a hallgatóságot. Samuel több nigériai társával együtt az „Ösztöndíjprogram Keresztény Fiataloknak” keretében tanul Magyarországon már második éve, hogy hazájába képzett ápolóként hazatérve segítse majd a nyomorban élők felzárkóztatását. A nigériai diákok már tavasszal önkéntesként bekapcsolódtak a Máltai Szeretetszolgálat közösségi és gyermekprogramjaiba. Ezen túl Samuel énektudását is kamatoztatja, és ShammaK művésznéven több városi rendezvényen és a Kodály Központban is fellépett már.

maltai karacsony 2018 08

A karácsonyváró ünnepi estet a Magtár Látogatóközpont éttermében agapé zárta. Az ünnepség keretében Udvardy György megköszönte a máltai önkéntesek és munkatársak egész éves munkáját, mert szakszerű és elhivatott szolgálatuk révén, mint fogalmazott: „az irgalmasság testi és lelki cselekedetei által sikerülhet a szegénység szégyenében élők arcát felemelni, és emberi méltóságuk visszaszerzése irányába segíteni őket.”

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 június
M T W T F S S
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Közelgő események

Eucharisztikus keresztút és szentmise:
Báta -
2023. 06. 08. - 2023. 06. 08.
Hitoktatói Te Deum:
Magtár Látogatóközpont, Pécs -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.
Ibafai múzeum megnyitója:
Ibafa -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.
Úrnapja:
Székesegyház, Pécs -
2023. 06. 11. - 2023. 06. 11.
Tanévzáró püspöki szentmise:
Park Utcai Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Mohács -
2023. 06. 15. - 2023. 06. 15.

Szentmise közvetítések banner v2

 

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség