Február 23-án a Pécsi Püspökség turisztikai csapata Szigetvárra látogatott, hogy csatlakozzon a Nevetnikék Alapítvány kórházi mesefalfestés projektjéhez.

A kezdeményezés célja, hogy a kórtermek üres falait színes, vidám mesefigurák töltsék meg élettel, ezzel is megkönnyítve a kórházban töltött időt a gyermekek számára.
A püspökség turisztikai munkatársai örömmel vetették bele magukat az önkéntes munkába, amelynek során lehetőségük volt egyedi elképzeléseket is megvalósítani. Így kerülhetett fel a kórterem falára Bonifác is, a püspökség múzeumpedagógiájának emblémája, a székesegyház falmintázatában látható griffkölyök grafikai megfogalmazása.

maurus onkentes munka IMG 20190223 155916

A püspökség múzeumpedagógia foglalkozásain a gyerekek gyakran találkoznak a kedves griff figurával, a legkisebbeknek pedig szintén Bonifác mutatja be otthonát, a székesegyházat, a bábos idegenvezetés során. Tavaly óta pedig a püspökség ajándékboltjában Bonifác ujjbáb formájában megvásárolható, így haza is vihetik a gyerekek. A bábokat a dombóvári Presidium Egyesület munkatársai készítik. Az egyesület értelmi és mozgássérült gyermekek és fiatalok napközbeni ellátását és foglalkoztatását vállalja. A munkavégzés a sérült fiatalok számára terápia, amely önértékelésük növelésén túl megélhetésüket is szolgálja.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség