Ökumenikus imádságra hív mindenkit a Szent Egyed közösség április 1-jén 19.00 órára a Lyceum templomba, ahol a XX. században és napjainkban hitükért vértanúságot szenvedettekről emlékeznek meg.

„A második évezred végén az egyház újra a vértanúk egyháza lett.” – írta II. János Pál pápa, aki a hívő közösségeket arra kérte a Nagy Szentév és az új évezred előkészítésére hívó Tertio millennio adveniente kezdetű apostoli levelében, hogy gyűjtsék össze és ápolják a XX. században hitükért megölt keresztények emlékét. A helyi egyházak meg is kezdték a tanúságtételek összegyűjtését és eljuttatását a Szentszék által létrehozott Új Vértanúk Bizottságához.

vertanuk kep

A bizottság munkája nyomán a közelmúlt történelmének megdöbbentő valósága tárul elénk. Az 1915-ös örmény népirtástól az 1999-ben történt kelet-timori tömegmészárlásokig öt kontinensen át ível ez a történet: a nácizmus és a bolsevik kommunizmus, a spanyol és a mexikói polgárháborúk, a latin-amerikai diktatúrák, az afrikai etnikai háborúk és az iszlám fundamentalizmus keresztény áldozatainak száma talán a hárommilliót is eléri. Sokuk nevét ma sem ismerjük. A Sant’Egidio (Szent Egyed) Közösség – ahol csak jelen van a világban – ünnepélyes igeliturgiában emlékezik meg korunk vértanúiról a nagyhét során vagy azt megelőzően. Ez a hagyomány 1997 óta folyamatos a közösségekben, Pécsett kilencedik alkalommal szervezik meg a megemlékezést. A liturgián részt vesz és homíliát mond Udvardy György pécsi megyéspüspök.

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 június
M T W T F S S
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Közelgő események

Eucharisztikus keresztút és szentmise:
Báta -
2023. 06. 08. - 2023. 06. 08.
A természetes közösségfejlődés:
Magtár Látogatóközpont, Pécs -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.
Ibafai múzeum megnyitója:
Ibafa -
2023. 06. 10. - 2023. 06. 10.
Úrnapja:
Máriagyűd -
2023. 06. 11. - 2023. 06. 11.
Tanévzáró püspöki szentmise:
Park Utcai Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Mohács -
2023. 06. 15. - 2023. 06. 15.

Szentmise közvetítések banner v2

 

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség