2018 szeptembertől Udvardy György pécsi megyéspüspök minden hónap első csütörtökén 17.00 órától szentségimádást tart, majd 18.00 órától szentmisét mutat be, amelyet a papi hivatásokért ajánl fel.

Szentsegimadas a Corpus Christi kapolnaban Foto Loosz Robert

Az egyházmegye szeptemberi bátai zarándoklatán a főpásztor arra kérte a híveket, hogy egyéni imaszándékaik mellett a zarándoklatot a papi hivatások születéséért ajánlják fel. Azóta is, minden hónap első csütörtökén Udvardy György megyéspüspök szentségimádást és szentmisét tart a hivatásokért, és arra buzdítja az egyházmegye területén élő híveket, hogy kövessék őt ebben, saját plébániájukon csatlakozzanak a szentségimádáshoz, és kérjék a Jóistent, hogy küldjön papi, szerzetesi hivatásokat. A szeptemberi zarándoklat szentmiséjén a főpásztor arra indította a híveket, hogy kérjék a Szűzanya közbenjárását is a papi hivatások számának növekedéséért:

„Kérjük teljes erőnkkel, teljes odaszentelődésünkkel, küldjön szent papokat az egyházmegye számára. Sokat, buzgót, hogy legyenek, akik kimondják az emlékezés szavait. Azokat a szavakat, amelyek életet fakasztanak mindannyiunk számára.”

A hónap első csütörtökén az egyházmegye alábbi településein csatlakozhatnak a hívek a papi hivatásokért felajánlott szentségimádáshoz:

  • Aparhanton 18.00 órától.
  • Bátán a nyári időszakban 18.00 órától.
  • Bátaszéken a nyári időszakban 17.00 órától, a téli időszakban 16.00 órától.
  • Dombóváron egész nap.
  • Döbröközön a szentmise előtt fél órával.
  • Endrőcön a szentmise előtt egy órával, 14.30-tól.
  • Pécs-Gyárvárosban 16.45-től.
  • Himesházán a szentmise előtt fél órával.
  • Hirden 16.00 és 17.00 óra között.
  • Kaposszekcsőn 17.00 órától.
  • Kővágószőlősön 18.00 és 19.00 óra között.
  • Magyarszéki plébániához tartozó településeken 7.00 és 7.30 között (vándorol településről településre).
  • Mecseknádasdon az esti mise előtt egy órával.
  • Mohácson, a belvárosi templomban 16.30-17.00 között.
  • Pécsett, a Kertvárosi plébánián 7.45-től a szentmise után.
  • Pécsett, a Pálos templomban a 18.00 órai szentmise után.
  • Pécsett, a székesegyházi plébánián csütörtökön egész nap.
  • Pécs-Szabolcsban 18.00 órától.
  • Siklóson egész nap.
  • Simontornyán 16.00 és 17.00 óra között.
  • Szekszárdon 17.30 és 18.00 óra között.
  • Szentlőrincen és Véménden is tartanak szentségimádást, a plébános ad információt a pontos időpontról.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 október
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó:
Paks -
2023. 10. 06. - 2023. 10. 06.
Férfitalálkozó:
Tamási -
2023. 10. 13. - 2023. 10. 13.
Német nyelvű szentmise:
Pécsi székesegyház -
2023. 10. 15. - 2023. 10. 15.
Szabadegyetem:
Pécs, Magtár Látogatóközpont -
2023. 10. 18. - 2023. 10. 18.
Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2023. 10. 20. - 2023. 10. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség