Berecz Tibor ifjúsági referens gondolatai a zarándoklatról.
Udvardy György pécsi megyéspüspök főpásztori felelősségétől indíttatva 2017. Húsvétvasárnapjával megalakította a Boldogasszony Imaszövetséget, melynek elsődleges célja a Pécsi Egyházmegye evangéliumi küldetésének támogatása, hogy a Gyűdi Boldogságos Szűz Mária közbenjárásával megerősítve egyre többen hordozzák közös ügyeinket imádságaikban.
A főpásztor minden hónap első szombatján szentmisét mutat be az Imaszövetség tagjaiért. Az imaszövetség tagja lehet bármely krisztushívő, aki egyéves időtartamra (húsvéttól húsvétig) vállalja a következőket: naponta imádkozik az egyházmegyéért és a főpásztor, valamint a tagok szándékára; hetente legalább negyedórányi szentségimádást vagy szentírásolvasást végez; havonta legalább egy alkalommal önkéntes lemondást vagy böjtöt vállal; lehetősége szerint részt vesz az egyházmegye egyik gyalogos zarándoklatán (Máriagyűd, Báta), vagy az ekkor bemutatott ünnepi szentmisén; keresi a rendszeres szolgálat lehetőségét saját plébániáján.
Az imaszövetség általános, ifjúsági, és papi tagozattal rendelkezik. Jelentkezni online felületen, illetve a plébániákra eljuttatott jelentkezési lap postán történő beküldésével lehetséges.
„Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked.” (Ter 12,1) Ezekkel a szavakkal lépünk be a Szentírás lapjain az emberi történelembe. Mennyire meghatározó, akár a szó szoros értelmében is irányt mutató hívás és felszólítás ez, ami nem csak Ábrámnak, hanem mindannyiunknak szól: földi életünk egy nagy út egy megígért földre. Ábrám óta mi már Krisztuson keresztül többet hallhattunk végső célunkról, ezért csak hittel nyílhatunk meg arra a tényre, hogy végállomásunk „nem ebből a világból való” (Jn 18,36), nem itt van.
Az egyház hármas felosztása szerint zarándok egyházra, szenvedő egyházra és megdicsőült egyházra oszlik Krisztus Titokzatos Teste. Mi, akik földi életünket éljük, a zarándok egyházhoz tartozunk, a jó és a rossz harcát vívjuk, zarándokutunkat járjuk.
Ebben az életben még nem teljesedhet be zarándoklatunk, ami nem azt jelenti, hogy szakaszokat ne tehetnénk, sőt egyenesen ne lenne szükséges tennünk. Igenis, már ebben az életben elő-elő bukkan végső célunk és annak öröme, boldogsága, még ha nyolcféle köntösben is. Hivatásunk megtalálása, ill. megélése, életállapotunk keretei, az alkotó munka öröme, nagyobb és kisebb döntéseink mind-mind egy-egy mérföldkőként vagy megtett útszakaszként mutatkoznak meg.
A láthatatlan, természetfeletti cél felé történő haladásban segít egy evilági, látható, elérhető zarándokhely felkeresése: amikor felkeressük Máriát vagy a Szent Vér ereklyét, egy szent sírját vagy templomát, Jézus szülőföldjét és ezért kilépünk megszokott környezetünkből, néhány napra elköszönünk családtagjainktól, barátainktól (vagy épp velük együtt zarándokolunk). Ilyenkor mindig nekimegyünk az ismeretlennek, leadunk a kényelmünkből – azaz komfortzónánkon kívülre lépünk, meghaladjuk önmagunkat.
Célunk a töltekezés és a találkozás Istennel, önmagunkkal, másokkal. Célunk, hogy életünkre legalább egy napra más szemmel nézzünk, kicsit tisztábban lássunk: közelebb ahhoz, ahogy Isten lát minket – így térve aztán vissza megszokott környezetünkbe. Ilyenkor maga a megtett út is célunkká vált, hiszen formált bennünket, reményeink szerint közelebb kerültünk végső célunkhoz.
Berecz Tibor
