Egy koncentrációs táborban történt esettel kezdte homíliáját Dallos Tamás püspöki szertartó nagypénteken, amely három férfi akasztófán való kivégzését beszéli el. A két idősebb férfi percek alatt meghalt, míg a fiatal fiú közel fél órán át küzdött a halállal.

Egy túlélő, aki tanúja volt ennek a borzalmas kivégzésnek, sok rabtársával együtt a fiú haldoklása közben valaki felkiáltott a tömegből és ezt kérdezte: Hol van az Isten? Erre egy másik rab a tömegből halk szavakkal ezt felelte: „Hol van? Ott van! Ott a bitófán.”

Nagypénteken az egyház csendben emlékezik Krisztus kereszthalálára. Aki nem tudja, hogy miről szól ez a nap, joggal kérdezhetné, hogy hol van Isten nagypénteken? Az oltár csupasz, a tabernákulum üres, a liturgiát nem kíséri orgonaszó, nem ünnepelnek szentmisét. Ezzel a kérdéssel azonban életünk megannyi pillanatában szembesülhetünk. –fejtette ki a püspöki szertartó.

nagypentek 2019 01

„Hol vagy Uram?”
Ez a kérdés emberi életünk megannyi pillanatában előtör a szívünkből, amikor kísértéseknek, megpróbáltatásoknak, szenvedéseknek vagyunk kitéve –magyarázta. „Gyakran úgy véljük, hogy ezek Isten nélküli pillanatok az életünkben. Mintha csak azt tartanánk, hogy Isten is pontosan olyan, mint az ember, aki ha gyengeség van, akkor mindent elveszít. Csak akkor tud győzni, amikor erős. A mai nap liturgiája döbbenetes erővel állítja elénk a legyőzöttre győző Krisztus alakját.”
A Golgotán üvöltöző tömeg Isten erejére hivatkozik, önmaga megmentésére szólítja fel Jézust. „A keresztény hit válasza elsőként különös módon épp a római százados ajkáról hangzik el: »Ez az ember valóban igaz volt.« Vagy egy másik evangélium elmondásában: »Ez valóban Isten Fia volt.« Elgondolkodtató, hogy ez a százados miért nem akkor teszi ezt a hitvallást, amikor Jézus emberileg nézve sikerei csúcsán áll, amikor olyan könnyű volt kimondani… Egy pogány századost nem a könnyű érvek győznek meg. A kereszten szenvedő, látszólag legyőzött Krisztus szenvedése lesz az, ami meggyőzi őt, hogy Isten Fiának és igaz embernek ismerje el Krisztus Urunkat. Ő megértette, hogy a keresztben nem egy megbotránkoztató tényt kaptunk az Istentől, hanem Isten az ő legbensőbb titkát tárja fel benne. Teremtő és szerető szívét, mert »Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne el ne vesszen, hanem örök élete legyen.«”

nagypentek 2019 02

Mi a megfeszített Krisztust hirdetjük
Ez volt az a misztérium, az az alapvető igazság, amellyel Jézus tanítványai, az apostolok elindultak húsvét után, hogy evangelizálják a világot. „Mi a megfeszített Krisztust hirdetjük. –tanúsítja Szent Pál apostol. Ő a zsidóknak ugyan botrány, a pogányoknak meg balgaság, de a meghívottaknak akár zsidók, akár görögök, Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége.” Nagy kegyelem, ha a keresztre feszített Krisztust szemlélve mi is meg tudjuk ezt érteni: nem botrány, nem esztelenség, hanem szeretet, amely erővel teli és bölcs.” – magyarázta Dallos atya.

Nagypéntek estéjén gondoljunk arra, hogy a világ ereje sokszor erőssebnek látszik, mint az Isten ereje. Sokszor a kísértések, a gyengeségeink győzedelmeskednek rajtunk. De ne feledjük, az állítmány, a győzelem, ott van Isten keresztre szegezett kezében.

A szent háromnap liturgiája a nagyszombat esti vigíliával zárul, amely 8 órakor kezdődik a Pécsi Székesegyházban és ünnepi körmenettel zárul. A vigíliát a Pécsi Egyházmegye weboldalán élőben közvetítjük.

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség