Április 29-én, hétfőn 15 órakor sajtónyilvános esemény keretében adta át Benyik György, a szegedi Gál Ferenc Főiskola Biblikus Tudományok Tanszékének tanára, a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia igazgatója a szegedi kézírásos Biblia hasonmás kiadását a Pécsi Egyházmegyének.

Udvardy György pécsi megyéspüspököt Nyúl Viktor pasztorális helynök képviselte, aki köszöntő beszédét egy Szent Jeromos idézettel kezdte: „Aki nem ismeri a Szentírást, nem ismeri Krisztust magát.” Majd örömét fejezte ki a Benyik György atya által kezdeményezett programért, amely egy jó lehetőség a Szentírás olvasásának és tanulmányozásának népszerűsítésére.

bibliaatadas IMG 20190429 150643

„Egy könyvben levő tudás halott tudás, egészen addig, ameddig valaki azt föl nem nyitja és nem olvassa. Innentől kezdve ez a tudás már a társadalom részét képezi.” – mondta Benyik György. Úgy véli, a társadalmi tudás elmélyítésében ma van még pótolni való. A Szentírás éve kapcsán készült vatikáni felmérés szerint a katolikus hívek 10%-a hallgatja és 1%-a olvassa a bibliát. A magyar protestáns biblikusok szerint ez az arány a protestáns hívek körében sem sokkal jobb. A szentírás népszerűsítésére ez a tény motiválta, így 2015-ben elkezdte a szegedi kézírásos bibliamásolat hasonmás kiadásának elkészítését közel 5000 ember bevonásával, 2016-ban pedig a Hangos Bliblia projektet indította el, amelynek keretében közel 500 felolvasó vett részt az Újszövetség hangoskönyv változatának létrehozásában. Idén tervbe vették a program folytatását, amikor is az egyházmegyék bevonásával kívánnak felolvasókat toborozni az Ószövetség felvételeihez.

bibliaatadas IMG 20190429 150825

Nyugat-Európában növekszik az antiszemitizmus, egy ilyen program által az abban résztvevők konkrét tapasztalatot szerezhetnek a Keresztény Biblia zsidó hátteréről, és csökkenthetnék információ hiányukat ebben a témában. – véli a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia igazgatója.

A Pécsi Egyházmegye Pasztorális Irodája rövidesen megszervezi és biztosítja a felvételek elkészítéséhez szükséges infrastruktúrát. A tervezett programzárás 2019. szeptember 29-én Szentírás vasárnapján lesz. A hangoskönyvet a szervezők közzéteszik a Szegedi Nemzetközi Biblikus Konferencia honlapján és szeretnék pendrive-on is terjeszteni, amennyiben a rögzítéshez anyagi forrást találnak.

Szentmise közvetítések banner v2

 

LD honlap logó Telefon

2021 október
M T W T F S S
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Közelgő események

Magyar Katolikus Kulturális Hetek:
-
2021. 10. 25. - 2021. 10. 31.
Katekéták képzése:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 10. 25. -
Boldogasszony Imaszövetség találkozója:
Pécs -
2021. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje-ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház -
2021. 10. 25. -
Elmarad - Katekumenátus képzés:
Magtár Látogatóközpont -
2021. 10. 26. - 2021. 10. 27.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

pem nek

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség