Június 24-én tartották a Pécsi Egyházmegyében a Hitoktatás Napját, amely egyúttal hálaadás is volt az elmúlt tanévért. A nap Te Deum szentmisével kezdődött a Pécsi Székesegyházban, majd a Magtár Látogatóközpontban folytatódott.

hitoktatokt tedeuma 20190624 16

A megyéspüspök homíliájában megköszönte valamennyi munkatársának az áldozatos és küzdelmes munkát, és az új tanév, az új kihívások felé irányította a jelenlévők figyelmét.

hitoktatokt tedeuma 20190624 34

A liturgia végén a Dulánszky Nándor Hitoktatói díjak is kiosztásra kerültek, amelyet minden évben a katekézisben kiemelkedő munkát végző hitoktató vehet át. Idén Farkas Zita a Pécs-Székesegyházi Plébániáról, valamint Krausz Jánosné az Olaszi és Bólyi plébániáról vehette át a kitüntetéseket.

hitoktatokt tedeuma 20190624 46

Az ünneplés a Magtár Látogatóközpontban folytatódott, ahol Tóth Lászlóné pedagógiai főmunkatárs köszöntő szavai után a főpásztor szólította meg ismét a katekétákat. Előadásának fókuszában az Eucharisztikus nevelés állt, melynek célja a Krisztus életébe történő kapcsolódás és egy folyamatos szeretetkapcsolat létrejöttének elősegítése, hogy ne csak egy-egy emelkedett pillanat legyen a találkozás a Megváltóval.

A 126. zsoltár egy mondata adta a nap mottóját: „Míg a magot szórják”. A püspök rávilágított, hogy a magok szórása sokszor egy szomorú folyamat, hiszen nem biztos, hogy lehetőségünk lesz ugyanazon a földön learatni a termést, ahol vetettünk. A hitoktatásban sokszor küzdelmeket élünk meg, de az áldozatok mögött mindig meg kell látnunk a reményt is a gyarapodásra.

hitoktatokt tedeuma 20190624 48

Az eucharisztikus nevelés a növekedés szolgálata, hiszen ahhoz a Jézushoz kapcsolódik, aki egész személyével és életével az Atyához kapcsol bennünket. A közös kenyér az Egyház egységét adja meg számunkra, és folyamatos ünneplésre hív bennünket, de vajon tudunk-e ünnepelni? A szentségi felkészítésnek része kell, hogy legyen a meghívás a Megváltóval való magasztos egyesülésre. A katekézis résztvevőinek vágynia kell erre és áldozatot kell hoznia ezért. Enélkül nem tudunk szentségről beszélni. A hitoktató feladata, hogy segítse az ehhez vezető úton a rábízottakat, a mindennapok történéseinek elemeit engedje be a liturgiába, és a plébánia erőforrásainak kihasználásával vezesse be a közösségbe a fiatal keresztényeket, szüleiket. Ezt támogatja a szeptembertől bevezetésre kerülő katekumenátus szemléletű új szentségfelkészítési rend is.

A püspök atya előadása után a résztvevők krisztusi szemszögből értékelhették saját szolgálatukat, és ez alapján összegezték az elmúlt tanévét. A hitoktatók és a munkatársak Udvardy György pécsi megyéspüspök áldásával mehettek a nyári szünetre.

Fotó: Loósz Róbert
További képek az eseményről itt.

2019 december
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Szentmise advent harmadik – az „öröm”– vasárnapján:
Székesegyház
2019. 12. 15. -
Szentmise advent harmadik – az „öröm”– vasárnapján:
Székesegyház
2019. 12. 15. -
„Angyallesen” :
Püspöki KincsTár
2019. 12. 15. -
Pitypang tánciskola adventi táncelőadása:
Dóm Kőtár
2019. 12. 15. -
Szentmise advent harmadik – az „öröm”– vasárnapján:
Székesegyház
2019. 12. 15. -

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi