Három napos Katekumenátus képzés zajlott 2019. július 1-3. között a Magtár Látogatóközpontban, a Pécsi Egyházmegye Pasztorális Irodájának szervezésében, 45 fő részvételével.

A képzés célja a katekumenátus útjának minél szélesebb körű ismertetése és szakmai segítése az egyházmegyében tevékenykedő lelkipásztorok, katekéták és világi munkatársak számára. 

kepzes magtar web 20190701 3

A résztvevők az érkezéskor „speciális” látószemüveget kaptak a katekumenátus szemlélet elsajátítása érdekében. A felnőtt katekumenátus rejtelmeibe bevezető, illetve a katekumenális jellegű szentségfelkészítésre irányuló képzés felvezető előadását Udvardy György pécsi megyéspüspök tartotta a keresztény beavatásról. A főpásztor kiindulópontként felvetette: hogyan lesz érdeklődő ember krisztusi emberré? Mit jelent a megtérés útja? A pasztorális gyakorlatok, találkozási felületek, közös ünneplés mellett Ferenc pápa Evangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdítására is hivatkozva hangsúlyozta a bátorságot és a belső meggyőződés fontosságát. A bevezetőt követően a képzésre irányuló várakozásokat, illetve célokat nevezték meg a résztvevők Tóth Lászlóné pedagógiai főmunkatárs koordinálásával.

kepzes magtar web 20190701 15

A katekumenátus szemléletmódjáról és útjáról Hamzau Relu komlói plébános tartott áttekintő, szemléltető előadást, szakaszonként konkrét lépésekkel, találkozókkal, szertartásokkal jelölve, gyakorlati példákkal alátámasztva. A délután folyamán csoportmunka keretében tehettek fel kérdéseket a résztvevők, majd a Befogadás szertartásával zárult az első képzési nap.

A képzés második napján a katekumenátus célcsoportjáról tartott előadást Oratics József katekéta és Endrédi Melinda pasztorális munkatárs, hangsúlyozva, hogy a katekumenátus útján mire figyeljünk a gyermekek, illetve felnőttek esetén. Harasztovics Arnold, az egyházmegye kommunikációs munkatársa a fiatalok megszólítására, médiafogyasztási szokásaira hívta fel a figyelmet, illetve online és offline médiafelületek sajátosságait ismertetve példákat sorakoztatott fel, hogy a katekumenátus során hogyan tervezzünk. Csonka Laura katekéta, a katekumenális jellegű kommunikáció keretében ismertette többek között, hogy hogyan és kiket hívjunk, felvázolva a rendelkezésre álló lehetőségeket.

A délutáni blokkban a Befogadó csoport létrehozásáról, működésének feltételeiről Schubert Péter és felesége Jutka, a szekszárdi plébánia befogadó csoportjának világi munkatársaiként osztották meg 20 éves gyakorlati tapasztalataikat. Ezt követően az elhangzott témákat feldolgozva szerepjátékokra került sor. A nap a Beavatás szertartásával zárult, amelyet Nyúl Viktor pasztorális helynök vezetett.

kepzes magtar web 20190701 17

A képzés harmadik napján Hamzau Relu plébános „főzött.” Bemutatta a salátakészítés és a prekatekumenátus receptjét előkészülettel, hozzávalókkal, feladatokkal, tevékenységekkel valamint gyakorlati példákkal fűszerezve. Délután kávéházi kerekasztal beszélgetések során a résztvevők irányított kérdésekre válaszolva fogalmazták meg, hogy milyen új ismeretekkel, gondolatokkal gyarapodtak a képzés során, milyen konkrét lépéseket terveznek a jövőben és kikkel szeretnék a feladatokat megvalósítani.

Összegzésként a képzés végén a résztvevők örömüket és hálájukat fejezték ki, miközben többen elmondták, hogy a képzés során lendületet kaptak, hogy saját területükön a katekumenátus kialakítása érdekében tervezzenek és előrelépjenek.
A képzés -amelyen a közös imádság is szerepet kapott több alkalommal- hálaadó szentmisével zárult a Pécsi Székesegyházban, Nyúl Viktor pasztorális helynök celebrálásával.

Endrédi Melinda

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség