Loyolai Szent Ignác megfogalmazása szerint a lelkigyakorlatokgyakorlatok célja az, hogy eltávolítsuk magunkból a rendezetlenségeket, ez után megtaláljuk az isteni akaratot, és életünket e szerint rendezzük. A Lelkigyakorlatok tehát személyes út, amelynek során az ember segítséget kap, hogy megszabaduljon attól, ami akadályozza az istenkapcsolatát, és Istennel találkozva felfedezze, miképp is alakíthatja az életét úgy, hogy mind teljesebben Isten szeretetét szolgálja.
Ignác, eredeti nevén Iñigo López de Loyola, 1491-ben született egy baszk nemesi család sarjaként. Lovagként ambiciózus tervei voltak, amint későbbi bizalmasai utalnak rá, bátor volt „a játékban, a nők körüli forgolódásban, a verekedésben és a hadakozásban. A spanyol király felhívására hadba indult, és 1521 pünkösd vasárnapján Pamplona várának védelmében súlyosan megsebesült. Az egyik lába rövidebb maradt a másiknál. Hosszú ideig otthon kellett feküdnie, olvasnivalót kért, de csak Jézus élete volt kéznél, és egy Szentek élete. A sebesült kedvetlenül lapozgatta őket, de aztán egyre jobban elámult, s végül egészen e művek hatása alá került. Először a szent remeték nagy vezekléseit és hosszú imádságait próbálta utánozni, majd egy Manréza nevű kis város melletti barlangba vonult vissza, ahol majdnem egy egész évet töltött. Ez az időszak először a küzdelem ideje volt, a már-már kétségekig fokozódó lelki gyötrődésé, később pedig a misztikus átalakulásé. Itt született meg a Lelkigyakorlatos könyv magja, amely később nagy segítségére volt abban, hogy társakat verbuválva közelebb vigye Istenhez a világot.
Megtérését tanulmányok végzése és apostoli munka követte. Már korán fölébredt benne a vágy, hogy néhány embert maga köré gyűjtsön, és később sikerült is neki közösséget kovácsolnia. Miután elvégezték nála a lelkigyakorlatokat, arra a következtetésre jutottak, hogy „teljesen szakítanak a világgal, és a szegénység és a kereszt útjára lépnek”. Ideáljuk az apostolok élete volt. 1534. augusztus tizenötödikén közös fogadalommal pecsételték meg barátságukat, tanulmányaik és papszentelésük után elmentek Rómába jelentkezni a pápánál. Itt lelkipásztori munkákkal és lelkigyakorlat adással foglalkoztak, a nép nyelvén ők voltak a „zarándok papok”. Elhatározták, hogy közösségüket renddé alakítják át, amelynek „Jézus Társasága” lesz a neve. 1540. szeptember huszonhetedikén elkészült a Regimini Militantis Ecclesiae című ünnepélyes dokumentum, amellyel III. Pál pápa jóváhagyta az új alapítást.
Megtérése után Szent Ignác mély lelki tapasztalatokat szerzett, és nagy benső átalakuláson ment keresztül. Szerette volna, ha mások javára is válik mindaz, amit saját életében már hasznosnak talált. Hamarosan elkezdett segíteni embereken, „gyakorlatokat” mutatott nekik, ami által az Istennel való kapcsolatuk elmélyült. Később Ignác összefoglalta ezeket a tapasztalatokat, és megszületett az általa Lelkigyakorlatos Könyvnek nevezett kötet. A lelkigyakorlat-adás művészetét Ignác tanítványai is megtanulták, és a megszülető jezsuita rend egyik legfontosabb apostoli tevékenysége lett a lelkigyakorlatos munka. A Lelkigyakorlatok a XVI-XVII. századi katolikus megújulás egyik legfontosabb motorja volt, és Ignác könyvecskéje napjainkig tartóan is a keresztény szellemiség egyik legbefolyásosabb műve.
A Lelkigyakorlatos Könyv gyakorlatok gyűjteménye, melyeket alkalmazva megváltozik az ember élete. A lelkigyakorlatozó naponta találkozik a kísérőjével, és megosztja mindazt, ami benne történt az imádságok során. A kísérő ennek alapján tudja javasolni, hogy milyen gyakorlatokat végezzen a következő nap. Ignác elve az volt, hogy a kísérőnek az illető képességei, lelki felkészültsége, aktuális helyzete, vágyai szerint kell mérlegelnie, hogy milyen gyakorlatok fognak jobban segíteni. Szerinte Isten minden emberhez személyesen szól, mindenkinek egyedi útja, hivatása van, ezért személyes figyelemmel kell fordulni feléje, így megismerve, hogy mire teremtette, mire is hívja, őt az Isten.
A lelkigyakorlatozó folyamatosan Jézus életét állítja a szeme elé, azért imádkozik, hogy megkapja „az Úr benső ismeretét”, hogy jobban követhesse és szerethesse Őt. Jézus ugyanakkor nem csak követendő példa, hanem Ő a feltámadott Úr, akivel párbeszédben lehet lenni, aki velünk van, aki velünk és értünk dolgozik és együttműködésre hív, hogy az egész világ megismerje az Atya szeretetét. Mondhatjuk, hogy lelkigyakorlatok az élő Jézus Krisztussal való mély, személyes kapcsolatra kíván elvezetni. Célja az is, hogy a közösséggel összekapcsoljon. A lelkigyakorlatok igazi gyümölcse nemcsak az egyéni Istenkapcsolat elmélyülése, hanem küldetés a keresztény közösség felelős tagjává válni, különösen a legszegényebbek szolgálatára.
1556. július harmincegyedikén véget ért Ignác földi élete. Titkára azt írta, hogy úgy halt meg, mint bárki más, de műve, a Jézus Társasága, kb. ezer taggal szilárdan állt. Ignácot 1622-ben avatták szentté, s ünnepét a következő évben felvették a római naptárba.
Forrás: jezsuita.hu
