Hogy Máriával bensőséges kapcsolatba kerülhessünk, nem látványos és érezhető kegyelmek szükségesek. A Kármelben a Szent Szűz szerepe nem szentjeink látványos misztikus kegyelmeiben érthető meg, hanem inkább Mária erényeinek követésében.
Nem a Szűzanyáról szóló beszéd és a Vele való beszélgetés a legfőbb jellegzetessége a Mária-tiszteletüknek, hanem az, hogy a Szűzanyát szerető lélek az Ő szemlélődésbeli tapasztalatára vágyik, és abban részesül.
A kármelita rend számára a „Kármelhegyi Boldogasszony Testvérei” megnevezést fogadta el hivatalosan az Egyház. A Kármel alapítása kezdeteitől fogva a Szent Szűz tiszteletére szentelt rendként értelmezte önmagát. Mária személye lelki tapasztalatukban központi szerepet tölt be, nem annyira a jámbor máriás gyakorlatok, hanem az evangéliumi tökéletességre való törekvés sajátos módja által.
A Kármelhegyi Boldogasszony emlékünnepének első nyomairól a XIV. századi Angliából vannak forrásaink. A Rend Pátrónája iránti hálaünnepként tartották július 17-ét, ami valószínűleg a II. Lyoni Zsinat utolsó ülésével lehet kapcsolatban (1274. júl. 17.), amikor a korábbi bizonytalan körülmények után megszületett a hivatalos zsinati döntés a Rend fennmaradásának törvényességéről. Később az az értelmezés kapott lábra a Rendben, hogy a Kármelhegyi Boldogasszony búcsúünnepe egy látomás időpontjával lenne kapcsolatban (1251. júl. 16.). A kódexek leírása szerint a Boldogságos Szűz Mária megjelent egy rendi elöljárónak, az angol Stock Szent Simonnak. Skapulárét tartva a kezében megnyugtatta a szent életű atyát, aki a Rend fennmaradásáért és megerősödéséért imádkozott a nehéz körülmények közepette, s azt mondta neki: „Ez a kiváltság számodra és tieid számára: mindaz, aki e skapulárét viselve hal meg, üdvözülni fog.”
A Kármelnek van egy egészen különleges máriás jellege. Ennek sokkal mélyebb gyökerei vannak, mint egy Mária-jelenés vagy egy az Egyház által is elismert és ajánlott szentelmény öröksége! Szerzetesi ideáljuk lényegét Illés próféta alakjában vélik legmélyebben megtalálni, ahogyan a Kármel-hegyén imádkozott a hosszú szárazság után az életet jelentő esőért, majd a hagyomány szerint a tenyérnyi felhőcskében az Életet hozó szűzi termékenységet ismerte fel. (1Kir 18,42) Ebben a történetben a messiási ígéreteknek előképét szemlélik, vagyis a Szent Szűz termékeny szüzességének jelképét, amely az Életet hozó Megváltót nyújtja a megváltásra vágyóknak. Így szemlélődésük elsődleges tárgya Isten misztériuma, mely Krisztus személyében válik megközelíthetővé, aki a Szent Szűztől kapott testet, s e tény által elválaszthatatlanul Anyjához, a legtökéletesebb teremtményéhez akart kötődni. Másként fogalmazva: mivel Szűz Mária az út, melyen Jézus Krisztus először jött el hozzánk, ugyancsak Ő az az egyenes és biztos út is, melyen Jézushoz juthatunk, és Őt tökéletesen megtalálhatjuk.
Hogy az Istennel való egyesülésre eljuthassunk –Szent Terézia szerint–, nem szükséges, hogy az Úr nagy szellemi örömökben részesítsen: teljesen elég, hogy odaadta nekünk Fiát. Éppen ezért a Kármel Máriával megélt kapcsolata lényeges igazságokat képes megértetni korunk Egyházával és, akik esetleg még nem ismerték fel a Szent Szűz szerepét lelki életükben, vagy akik – saját egyházi hagyományuk miatt - kifejezetten tagadják azt. Vannak ugyanis Máriának olyan buzgó tisztelői, a bennük felfakadó érzelmektől hajtva – másokra is igyekeznének „kiróni” saját eljárásmódjukat. Az elméletük, minden bizonnyal helyes, de eljárásmódjuk talán sokszor nem méltó Mária gyengéd anyai szeretetéhez. Hogyan lehet ezen segíteni? – Az értelmi érvek helyett a tapasztalat-megosztás testvéri gesztusa által segít a Kármel megértetni azt az igazságot és lelki folyamatot, hogy a Jézussal egyre mélyebb kapcsolatba kerülő lélek feltétlenül találkozik az Ő Édesanyjával is.
A „misztikus” szó sem valami rendkívüliségre - például egy Mária-jelenésre– utal, hanem arra, hogy a vallásosság nem merül ki imagyakorlatok végzésében, amelyeket „ő végez”, hanem észreveszi, megtapasztalja azt, amit a „Szűzanya végez” érte. A lélek vallásossága tehát a szeretetre adott válasz és az azzal való együttműködés, nem pusztán emberi jószándék, megszokás eredménye. Anélkül is, hogy tudatosan törekednénk Mária segítségül hívására – váratlanul a Szűzanya jelenlétének új, a korábbitól még gyengédebb bizonyossága jelentkezhet a lelki szegénnyé vált lélek számára.
„Elfeledtem, egészen elfeledtem a Szűzanyát. De Ő nem felejtett el engem. Járt a tékozló fiú után. Imádkozott érte, sőt imádkozott helyette. Aztán szőtte, fonta sorsát, jövőjét. Nem, Ő nem hagyott el. Ő valóságos, igazi édesanya” (Marcell atya)
Mária jelenléte a lélekre gyakorolt hatékonyságában érhető tetten leginkább: a lélek megtanul bízni benne, gyermekként ráhagyatkozni; a szenvedést meg nem szüntető, de a fájdalmat mégis megédesítő csendes jelenlétét felismerni. Ezen gyermeki bizalom alapjául nem látomások vagy egyéb érzékelhető kegyelmek szolgálnak, hanem a hit sötétségével együtt járó bizonyosság, hogy a Szent Szűz ott van, ott kell lennie, hisz’ éppen a legkilátástalanabbnak tűnő helyzetek eseményeiben hagyna el a legjobb Édesanya?! - Amikor nincsen emberi remény: éppen akkor fedezhető fel a leginkább igazi hajnalcsillagként!
Az igazi szemlélődő életet élő, a Jézus Krisztussal egyre mélyebb kapcsolatba kerülő lélek az Ő Anyját is egyre jobban megismeri. Nem véletlen hát, hogy az első kármeliták szemlélődés utáni vágyát legnagyszerűbben Illés prófétának a Kármel-hegyén megélt imája szemlélteti egy élő ikonként. Krisztus és az Ő Szent Anyja közötti mély kegyelmi kapcsolat szemlélése, annak belső, tapasztalati megismerése a szemlélődésben: ez a Kármel legmélyebb ideálja és célja.
Forrás: karmelitarend.hu
