1976. augusztus 31-én született Kaposváron. Őt és húgát szülei, nagyszülei vallásosan nevelték attalai otthonukban. Kisiskolás korától itt kezdte a ministrálást, majd felső tagozatos korában bekerült a dombóvári katolikus fiatalok közösségébe. A dombóvári Illyés Gyula Gimnáziumban érettségizett 1994-ben. Tanulmányait a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola hittanári szakán folytatta, ahol 2000-ben szerzett diplomát. Ezután a dombóvári Szent Orsolya Iskolaközpontban hittanárként kezdett dolgozni. Ezzel párhuzamosan lakóhelyén, a Kaposvári Egyházmegyéhez tartozó Attala fíliáiban vasárnaponként lelkipásztori kisegítői szolgálatot végzett. 2004-től az attalai plébániatemplom gondnoki feladatait látta el. 2008-ban kántori oklevelet szerzett Kaposváron. Dombóváron és a környék falvaiban gyakran vállalt kántori szolgálatot. 2010-től az újdombóvári Nagyboldogasszony templom kántora. Ugyanebben az évben alapított családot. Felesége, Katalin klinikai szakpszichológus. Házasságukból két gyermek született. 2011-ben Dóra Mária, 2016-ban Zsófia Teréz. 2015-től a Pécsi Egyházmegye alkalmazásában tevékenykedik hittanárként Dombóvár 3 oktatási intézményében. 2016-ban plébánosa biztatására jelentkezett Udvardy György megyéspüspök úrnál diakónusi szolgálatra. Főpásztora a Máriabesnyőn működő országos diakónus-képzőbe küldte. A képzésen 2017-19 között vett részt. A hívást a szolgálatra kisgyermek kora óta folyamatosan érezte. Lassan tisztázódott számára, hogy nem áldozópapi és nem szerzetesi életre hívja az Úr. Felesége házasságkötésük óta folyamatosan támogatja hivatásában.

Udvardy György pécsi megyéspüspök július 6-án diakónussá szentelte Csullag Gábor akolitust. Ez alkalomból kérdeztük.

diakonus szenteles web 20190706 92 

Általában aki a papi hivatást választja, tudatosan lemond a házas életállapotról. Te most házasként leszel klerikus. Hogyan vezetett az utad a házasságon át a klerikusi állapotig?
A hivatást nem mi választjuk, hanem az Isten szólít meg bennünket. Részemről az út idáig, már a házasság előtt kezdődött. Gyermekkoromban nyilvánvaló volt, hogy meg vagyok hívva. Akkoriban sokan azt gondolták, én is, hogy ez papi hivatás. Lassan lett nyilvánvaló, hogy nem, de mindenképpen az oltár közelébe vagyok invitálva. Amikor feleségemmel megismerkedtünk, nem is szóltam erről. Ő mondta: látja bennem mindezt, és ha ennek eljön az ideje, akkor örömmel fog támogatni ebben.

Ez a szolgálat azt is jelenti, hogy vasárnap vagy ünnepnapokon más feladatot is vállalsz, mint általában egy családapa. Hogyan lehet ezt integrálni, összeegyeztetni a családos élettel?
Mivel régóta kántor vagyok és lelkipásztori kisegítő, a család már meg van edzve! Van azért védett idő! A vasárnapi ünnepi ebédet mindig együtt töltjük el. Előtte es utána szoktam szolgálatot végezni. Persze ez megkötöttséget is jelent, mert ritkán tudunk vasárnap egyéb családi programot szervezni.

Miben áll a nős diakónus szolgálata az oltár körül/mögött?
A diakónus szolgálata az oltár körül szimbolikusan kifejezi azt a tevékenységet, amit a hétköznapokban az emberek között végez: segítségére van a püspöknek, papnak apostoli küldetésük teljesítésében. Szolgál az oltár körül is, de a lényegi részt (átváltoztatás) nem ő végzi. A diakónus, mivel a papi rendhez tartozik, annak legalsó fokán áll, megcsókolja az oltárt, felolvashatja az evangéliumot, homíliát mondhat, segédkezet az adományok előkészítésénél (pl. beöntheti a kehelybe a bort, vizet), felszólítást ad a békeköszöntésre, áldoztat és az áldás után ő mondja az elbocsátást.

Ahhoz, hogy valaki nős diakónus legyen, részt kell vegyen egy két éves képzésen. Hogy kell elképzelni ezt a képzést?
A két éves diakónus képző Máriabesnyőn van. Szeptembertől májusig 8 bentlakásos hétvége. Alapfeltétel a legalább főiskolai szintű teológiai végzettség. A hétvégi képzések konkrétan a diakónus feladatokra fókuszálnak. Előadásokat hallgatunk a diakonátus teológiai vonatkozásairól, lelkipásztorkodásról, liturgiáról, homiletikáról (prédikálás-tan), karitász tevékenységről. Szolgálunk a liturgiában, prédikációkat készítünk. Együtt imádkozzuk a zsolozsmát, szentmiséken veszünk részt. Vannak vidám esti beszélgetések, csoportépítő foglalkozások.

Udvardy György pécsi megyéspüspök felszentelt, most már szentségekkel megerősítve végzed ezt a szolgálatot. Milyen érzéssel tölt el?
Természetesen nagy öröm van bennem. Korábban is végeztem igeliturgiát, temetést, vezettem közös imákat. Innentől a szentség által megerősítve tudom ezt tenni. Néha találkoztam elutasító emberi megnyilvánulással is, amikor kiderült, hogy nem vagyok klerikus. Talán most ezek megszűnnek, bár időnként az emberi hozzáállás és érvelés meglepő formákat is képes teremni.

diakonus szenteles web 20190706 7 

Milyen mottóval látsz neki diakónusi szolgálatodnak? Miért választottad ezt a mottót?
Jelmondatomnak a János evangélium prológusában levő mondatot választottam: "Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött." Innét indul ki minden hivatás. Isten Jézus Krisztus által a kézzel fogható, tapasztalható világba lépett. Erre kell irányítani minél több ember figyelmét. Sokan azt várják, hogy nekik tetsző módon hirdessük az evangéliumot. Az igazi Világosság abszolút Igazság. Semmit nem tehetünk hozzá és semmit nem vehetünk el belőle. Ez megnyugvással tölt el, de időnként kemény áldozatot kivan tőlünk.

Mit üzensz azoknak az embereknek, akikben mocorog hasonló vágy?
Talán azt, hogy a hivatást illetően mindig befele érdemes figyelni. Vannak, akik külső jelekből próbálnak következtetni az Isten szándékait illetően. ( Például: „amikor imádkoztam egy kereszthez hasonló felhő volt az égen. Ezzel Isten biztosan üzeni, hogy... ") Részemről ilyen jelenségekből soha nem alakult messzemenő következtetés. Akiben "mocorog" valami, érdemes átgondolni: mi lehet az alapvető motiváció. Egy biztos: ha Isten hív, akkor ad hozzá kedvet, tehetséget és kitartást. Érdemes kisebb szolgálatokat előzetesen vállalni. Az egyházi szolgálatban eltöltött hosszabb idő az emberi gyengeségeket is felmutatja. Ha valaki képes arra, hogy ezeken keresztül is meglássa Isten jelenlétét, akkor javaslom, hogy a jelentkezését illetően tegye meg a konkrét lépéseket. Forduljon plébánosához.

Fotó: Loósz Róbert

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség