Őszentsége, Ferenc pápa, 2016. június 3-án, Jézus Szentséges Szívének főünnepén kelt rendeletében elrendelte, hogy Szent Mária Magdolnának eddigi kötelező emléknapja (július 22.) ünnep rangot kapjon. Érdemes megjegyezni, hogy miért.
Július 22-én az egyház Szt. Mária Magdolnát ünnepli – mely a liturgia szempontjából emléknapról ünnep rangra emelt esemény. A nagybetűs ünnepek elsősorban az apostolok és az evangélisták számára vannak fenntartva, azoknak, akik jelentős szerepet töltöttek be az evangélium hirdetésében és az egyház építésében. Jóllehet Mária Magdolnát az evangéliumok előkelő helyen említik, és a keresztények is a kezdetektől fogva tisztelik, ünnepét csupán két évvel ezelőtt tette Ferenc pápa nagybetűs ünneppé. Érdemes feleleveníteni az Istentisztelet és a Szentségi Fegyelem Kongregációja Sarah bíboros által kiadott dekrétumát, hogy megértsük a szentatya indokait:
… pontosan azért, mert szemtanúja volt a feltámadt Krisztusnak, ő volt egyben az első, aki tanúságot tett az apostolok előtt. Ezáltal megvalósítja a feltámadt úr parancsát: „Menj el testvéreimhez és vidd nekik hírül: Fölmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, Istenemhez és a ti Istenetekhez.” Mária Magdolna elment, és hírül adta a tanítványoknak: „Láttam az Urat, s ezt mondta nekem” (Jn 20: 17-18). Így, ahogy már utaltunk rá, evangélistává válik, vagyis hírvivővé, aki az Úr feltámadásának jó hírét hirdeti. Vagy, ahogy Rabanus Maurus és Aquinoi Szent Tamás mondja, „apostolorum apostola” [az apostolok apostola] lesz, mert ő hirdeti az apostoloknak, amit az apostolok majd az egész világnak hirdetni fognak (Rabanus Maurus, De vita beatae Mariae Magdalenae, XXVII; Aquinoi Szent Tamás, In Ioannem Evangelistam Expositio, c. XX, L. III, 6).
Az angyali doktornak jó oka volt rá, hogy Mária Magdolnára ezt a kifejezést alkalmazza, hiszen ő tanúja volt a feltámadt Krisztusnak és az Úr feltámadásának üzenetét hirdeti, akárcsak a többi apostol. Éppen ezért helyes, hogy ez az asszony ugyanolyan rangú liturgikus ünnepet kapjon a római naptárban, mint a többi apostol. Továbbá ki kell emelni ennek az asszonynak különleges misszióját, mert ezáltal ő példa és modell minden nő számára az egyházban.
„Ennek az asszonynak különleges küldetése…” Ha Mária Magdolna valóban „példa és modell a többi nő számára” – és hozzá tenném, minden keresztény számára – akkor el kell elmélkednünk e küldetés igazi természetéről, Mária Magdolna igazi személyéről.
Vajon ő a névtelen bűnbánó asszony – ahogy a nyugati egyház tanította, és ahogy művészek megfestették – aki bűneiről volt ismert, és akinek Jézus megbocsátott? Az aszketizmus időszakában bűneit a testiség bűnével azonosították, és mind a szentbeszédek, mind a portrék gazdag és szép prostituáltnak ábrázolták, aki feladta ékszereit, díszeit és szeretőit, hogy egy sivatagi bűnbánó életét felvehesse.
Természetesen, ha ez volt a küldetése, hogy elforduljon a bűntől, akkor ez méltó példa mindannyiunk számára.
Vagy – ahogy a nyugati egyház hagyományosan hitte – ő volt Márta és Lázár testvére, tagja annak a családnak, amelyet Jézus szeretett, és ő lett volna az, aki a „jobbik részt” választotta, mikor elbűvölten hallgatta Jézus tanításait?
Jézus egyik barátja, aki tudja, hogy a legfontosabb dolog, őt meghallgatni – egy olyan küldetés és modell, amelyet érdemes követni.
Tudjuk, hogy ő nem az az asszony, akit a gnosztikus írók bölcsessége miatt elkülönítettek a többi apostoltól, aki „férfivá változtatta magát”, hogy beléphessen Isten országába. És nem is Jézus titkos felesége, vérvonalának emberi szent grálja, ahogy a népszerű irodalom (amely okkult legendákra épít) szeretné azt elhitetni velünk. A feminista Mária Magdolna és az isteni, nőies Mária Magdolna kielégítheti azokat, akiknek nagyobb egyensúlyra van igényük a nemek közötti felborult viszonyok bukott világában. De egyik sem modell értékű, amelyet követni lehetne, és egyiknek sincs küldetése, amelyért érdemes lenne versengeni.
A tavaly előtti dekrétum, amely elismeri a múlt egyes és néha hibás értelmezéseit, arra hív bennünket, hogy úgy összpontosítsunk „erre az asszonyra”, Mária Magdolnára, mint akit a legigazabb módon az evangéliumokból ismerhetünk meg.
Az evangéliumokból úgy ismerjük Mária Magdolnát mint apostolt, akit Jézus meggyógyított a kínzó démonoktól. Saját forrásaiból támogatta Jézust munkájában. Ott volt mellette a kereszt lábánál, amikor a többiek – kivéve anyját és Jánost, és még néhány asszonyt – elmenekültek félelmükben és csalódottságukban. Sírt a sírjánál, ahova eljött, hogy drága illatos olajat hozzon.
És ott, abban a kertben, Mária Magdolna találkozott a feltámadt Krisztussal. Ő volt az első ember, akinek megjelent, az első, akit elküldött, hogy evangelizáljon, hogy elvigye feltámadása örömhírét. „Engedj”, mondta neki. „Menj!” és ő ment.
Ez a lényeg. Szerette őt, követte őt, osztozott haláltusájában, és amikor elküldte, hogy evangelizáljon, ő megtette. Ez volt ennek az asszonynak „a különleges küldetése,” és ez az, amire mindannyian meghívást kapunk, és ez az, amire mindannyian képesek vagyunk.
Félretéve a legendákat és a nem kanonikus írásokat, a festményeket és Dan Brown regényeit, a későbbiekben nem hallunk Mária Magdolnáról. Eltűnik, ahogy a feltámadt Krisztus eltűnik Emmauszban, átadva nekünk, tanítványoknak a küldetést. Ezen az alkalmon, amikor az apostolok apostolának ünnepét ünnepeljük, szeressük és kövessük Jézust úgy, ahogy ő tette, jöjjünk Jézushoz gyógyulásért, ahogy ő tette, támogassuk az evangéliumot erőforrásainkból, ahogy ő tette, álljunk keresztjénél, ahogy ő tette, és menjünk boldogan oda, ahová ő küld minket.
Szent Mária Magdolna, imádkozz érettünk!
Fordította: Nagy János
Forrás: Joanne McPortland | Aleteia
