A Székesegyház régóta tartó felújítási munkálatai olyan szakaszhoz érkeztek, amelyben már a templom főhajója is érintett. A kivitelezőkkel történt egyeztetés során az a  döntés született, hogy szeptember 30-tól két hónapnyi időtartamra, november 30-ig a Székesegyházat be kell zárnunk.

Emiatt nem csak a hétköznapi szentmiséket, hanem a szombat esti és a vasárnapi szentmiséket is a Belvárosi templomban fogjuk megtartani. A szentmisék időpontjai nem változnak. Vasárnap tehát 8-kor, 9.30-kor, 11-kor, 18 órakor és 20 órakor lesznek a Belvárosi templomban.

A szentmisére autóval érkezőknek parkolásra a Székesegyház előtti Dóm teret javasoljuk. Megértésüket, türelmüket előre is köszönjük!

A továbbiakban a Pécsi Egyházmegye közleménye olvasható.

 

Nagy öröm, hogy az idei évben a korábbi évek külső megújulása, majd a Dóm tér felújítása és teljes burkolatcseréje után elérkezett a lehetőség, hogy a templombelső is renoválásra kerüljön.

A pécsi bazilika fűtése jelenleg egy 1960-as évekbeli olajfűtésű kazánról meleg levegő befúvással működik. A déli oldali kápolnákban elektromos fűtés van. A meglévő rendszerek károsították a belső falszerkezetek felületét (porégés és falak elkoszolódása) és a tartózkodási zónákban nem biztosították a kellő hőfokokat. Szakemberek véleményezése után úgy döntöttünk, hogy az olajkazán helyett a pécsi távhő-szolgáltató rendszerére állunk át. A templomtérben padlókonvektorok lesznek és 4 padtömb alatt padlófűtés. A kápolnák fűtése is teljesen megújul, klímakonvektoros fűtéssel lesz biztosítva a helyiségek fűtése. Új szellőzőrendszerek kerülnek beépítésre a templomtérben és a kápolnákban. A volt olajtartó és olajégős légfűtő berendezés lebontásra kerül, aminek helyén részben új vizesblokk egység kerül kialakításra. A Székesegyházban a fűtési rendszer mellett a világítás és az audiovizuális rendszer is megújul.

A műszaki átalakítások után jelentős munka a belső restaurálás, mely nem csak a falakon látható festmények helyreállítását jelenti, hanem a padok, fabútorok, valamint a fém tárgyak restaurálását, korszerűsítését is.  Az altemplom és a templomtér meglévő megkopott padlóburkolatának felújítása is meg fog történni. A restaurálás befejezésekor a Székesegyház kis orgonáit is felújítjuk.

A munkafolyamatok ütemezése olyan módon lett meghatározva, hogy a működést (liturgia, turisztika, kultúra) ne, vagy csak részben befolyásolja. A kormányzati támogatásból megvalósuló munka sajnos olyan fázisba érkezett (előre nem tervezetten), hogy nincs mód e kettős funkció fenntartására.

Az októberi és novemberi bezárás alatt azonban nem tud elkészülni a teljes fűtésrekonstrukció. Ha nem is teljesen készen, de december hónapra a templom terét a Kivitelező visszaadja hármas funkciójú használatra, még a padtömbök nélkül. Január hónapban lehet, hogy újra szükség lesz a templom bezárására, hogy az építkezés és a programok ne zavarják egymást.

A munkálatok teljes befejezése előreláthatólag – a restaurálásokkal együtt – 2020. december.

Nehéz döntést kellett hozni, miszerint a munkálatok következő üteme alatt – október és november hónapban – szükséges a templomtér teljes bezárása. Ez azt jelenti, hogy sem liturgikus esemény, sem közösségi rendezvény, sem kulturális program, részére nem tud teret adni a Bazilika, valamint a turisztikai vendégek számára sem lesz megtekinthető.

Minden kedves hozzánk látogató vendégünk megértését és türelmét kérjük a felújítás ideje alatt.

Bízunk benne, hogy a már megújult Székesegyház falai között hamarosan minden szentmise, liturgikus esemény és program zavartalanul folytatódhat.

Pécsi Egyházmegye

Szentmise közvetítések banner v2

 

2020 október
M T W T F S S
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Közelgő események

Magyar Katolikus Kulturális Hetek:

2020. 10. 25. - 2020. 10. 31.
ELMARAD - Boldogasszony Imaszövetség találkozója:
Pécs
2020. 10. 25. -
Szent Mór püspök, az egyházmegye társvédőszentje-ünnepi szentmise:
Pécsi Székesegyház
2020. 10. 25. -
Katekéták képzése:
Pécs, Magtár
2020. 10. 27. - 2020. 10. 27.
PEM Katekumenátus képzés:
Pécs, Magtár
2020. 10. 27. - 2020. 10. 28.

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi