A KATTÁRS második napján szeptember 28-án, szombaton a reggeli harmat még látszott a fűszálakon, amikor is a programok sorát egy testet lelket megmozgató esemény indította, melynek elnevezése találóan a „Fuss a pappal!” elnevezést kapta.

Egy fiatalos vidám kis csapat vállalkozott arra, hogy reggel a Széchenyi térről indulva Máger Róbert atya vezetésével elinduljanak és felfussanak a Havihegyi Havas Boldogasszony Templomhoz. Szentírásból vett futással kapcsolatos idézeteket olvasott fel Róbert atya lelki erősítésképpen a különböző megállópontoknál. Felérve a fogadalmi templomhoz énekekkel és imával adtak hálát, majd visszatértek az addigra már napsütötte főtérre.

IMG 5761 EgyediA város lassan ébredezni kezdett, a Széchényi teret beragyogta a reggeli nap fénye, a különböző egyházi közösségek lelkesen készültek, a bemutató sátraikat rendezgették és kedvesen invitálták a járókelőket, a turistákat, a háromnapos programsorozat résztvevőit egy-egy találkozásra, beszélgetésre. A sátrak között nemcsak az egyházi közösségek, hanem az egyházi kiadók is helyet kaptak, akik színes választékkal csalogatták a vendégeket, gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt szóló számos könyvkiadvánnyal, kegytárggyal.

A programok kavalkádja várta ma a vendégeket, a résztvevőket, számos helyszínen zajlottak párhuzamosan az események, előadások, koncertek, beszélgetések. Mindenki választhatott kedve és érdeklődési köre szerint.

A tudományos konferencia 10 órakor kezdődött a Magtár Látogatóközpontban „A jövő társadalma” címmel. A vendégeket Dr. Udvardy György érsek, apostoli kormányzó köszöntötte és elmondta, hogy nagy megtiszteltetés és öröm számára, hogy Pécsett rendezhették meg a 7. KATTÁRS-at. „A jövő társadalma”címet azért kapta a rendezvénysorozat, hogy előre tekintsünk, miközben egyre nagyobb aggodalommal tölt el minket, hogy milyen lesz a jövő, hiszen egyre kevésbé érezzük, hogy van lehetőségünk ezt formálni. Az egyház nem víziókat akar elénk tárni a jövőről, hanem elmondja, hogy hinnünk kell, hogy a jövő bennünk van, belőlünk indul el.

IMG 5437 Egyedi

A konferencián Soltész Miklós, államtitkár A jövő társadalma – állam és egyház együttműködéséről beszélt. Visszaidézte beszédében, hogy a történelemben mennyi sebet kapott az egyház, mennyi támadás érte, hogyan akarták létében eltiporni, gondoljunk csak a francia forradalomra. Feltette a kérdést: ez mennyire bizonytalanít el bennünket? Elmondta, hogy a mai fiatalságnak nincsenek jelzőoszlopai, hiszen már a természet alaptörvényeit alapjaiban rúgják fel a liberális társadalmak. Megjegyezte, hogy az értékrombolást nem hagyhatjuk, fel kell szólalni ellene, mindenkinek kötelessége ez ellen tenni, a megfelelési kényszert nem engedhetjük meg, reagálnunk kell. Minden embernek kötelessége tenni a jövőért, hiszen rajtunk múlik, milyen jövőnk lesz! Hangsúlyozta, hogy az államnak is szerepe van ebben; az állam célja az, hogy a magyar társadalom kultúrájában és nemzetében is megmaradjon és az élet kultúráját hirdesse.

Dr. Bódis József, államtitkár (Innovációs és Technológiai Minisztérium) az oktatás jövője, a jövő oktatása című előadásában az oktatás oldaláról közelítette meg a jövő társadalmának a kérdését. Az egyház társadalmi tanításának öt fő pillére közül kiemelte a közjó fogalmát, amelynek egyik legfőbb eszköze az oktatás, amely biztosítja az egyén számára, hogy megvalósítsa önmagát és méltó emberi élethez segítse. Hogy milyen lesz a jövő, azt nem tudhatjuk így a diákokat arra tudják felkészíteni, hogy alapokat kapjanak, amiket felhasználva reagálni tudnak majd az aktuális kihívásokra. A diákokat oktatni nem lehet, de fejleszteni igen. Nagyon fontos a kritikus gondolkodás és a kreativitás. A végtelenül terhelt világunkban a hit tud segíteni a gyerekeinknek abban, hogy a kihívásokat ki tudják állni. Záró gondolatként megemlítette Kant mondását: „a tanuló ne gondolatokat, hanem gondolkozni tanuljon!”

Negyedik előadóként  Dr. Török Csaba, egyetemi tanár (Pázmány Péter Katolikus Egyetem): A jövő feszültségében — A személyes létezés jövőépítő művészete egy elszemélytelenedő világban címmel tartotta meg előadását. Az intézmény és a karizma kettős voltát és annak veszélyeit elemezte. Az intézményt a fennállás és a folyamatosság jellemzi, ezért meg van a veszélye annak, hogy személytelenné váljon, hogy kerüli a belső problémákat és a bizonytalanságokat, akkor is, ha azok mindentől függetlenül léteznek. A karizma a személyesség pólusa, ami állandóan mániákusan az újat keresi, ekkor lépnek fel az önjelölt próféták. A feladat, hogy megtaláljuk az arany középutat. Nem az a fő kérdés, milyen lesz a jövőm, hanem hogy képessé válunk-e a jövőre? A jövő a mában kezdődik el. Diskurzusokat kell folytatnunk, párbeszédet, ami ablakot nyit a jövőre, ahogy XXIII. János pápa fogalmazott a II. Vatikáni Zsinaton. A Szentlélek ott fúj, ahol akar, és ő az egyedüli, aki hitelesen tud szólni a jövőről és afelé a jövő felé irányit minket, amit Isten nekünk szán.

A konferencia folytatódott egy rövid kávészünet után, Dr. Gaál Gyula rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos (Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság) Globális biztonsági kihívásokról beszélt. Dr. Jancsák Csaba, dékánhelyettes, főiskolai docens (SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar) Értékválság? Értékváltás? kérdésekre kereste a választ. Ürge Dóra egyetemi hallgató (Semmelweis Orvostudományi Egyetem) Klímaváltozás: tények, tévhitek megoldásokról szólt, míg Dr. Kovács Gusztáv rektor (Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola) a szolidaritásról, a jövő történetéről beszélt.

20190928 csokay caritas loro 24 Egyedi

Eközben a Széchenyi téri nagyszínpadon egymást váltották a kicsik és nagyok produkciói. Gyerekhangok csengtek a térben, vegyes zenekarok játszottak, német nemzetiségi táncokat láthattunk. Hasonlóan színes programokkal volt teli a Színház tér.

14 órakor az Egyházi misszió az egészségügy területén címmel a Katolikus Karitász munkatársai beszélgettek elismert orvosokkal. Dr. Csókay András idegsebész a misszió témakörét járta körül. Elmondása szerint „a misszióban mindig többet kap az ember, mint amennyit adni tud!” Az afrikai missziós útjain tapasztalta meg, mekkora hit van ott a lelkekben, hogyan dicsőítik az Urat. Nekünk is az a feladatunk, hogy visszanyerjük a gyerekkor hitét, a teljes ráhagyatkozást az élő Istenre. Minden embernek van missziós területe, ha nem egy külföldi ország, akkor a saját családja. Ehhez az imában kapunk erőt, az imában érezzük meg Jézus erejét, ami segít. Écsy Gábor a Karitász igazgatója kiemelte, hogy a Karitász küldetése egyetemes, mindenkihez szól, az egész embert akarja megmenteni. A belső késztetésünk erőt ad a segítségnyújtásra. 

20190928 atlenyegules loro 14 másolata EgyediEközben a Karitász sátorban, a Hild udvarban a munkatársak kézműves foglalkozásokkal várták a gyerekeket, míg a felnőttek pódiumbeszélgetéseket hallgathattak a szolgálatról, a szenvedélybetegekről, a fogyatékkal élők segítéséről, az orvosi misszióról.

14:30-kor Mérföldkövek címmel a Katolikus Szeretetszolgálat pódiumbeszélgetése zajlott a nagyszínpadon. Záhonyi Lajost és feleségét Záhonyiné dr. Herceg Katát valamint Dr. Taller Borbálát Süveges Gergő kérdezte a természetes gyermekáldásról. Felmerült a mesterséges megtermékenyítés módszerei mellett az egyház által elfogadott a NaPro Technológia, amit hazánkban már sikerrel alkalmaztak pároknál.

A Csontváry galériában 15 órakor Dr. Udvardy György érsek, pécsi apostoli kormányzó tartott tárlatvezetést az Átlényegülés címet viselő kiállításon, ami a jövő évi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés jegyében jött létre. Rámutatott a főpásztor, hogy a keresztény kultúra, eucharisztikus kultúra. A kiállítás négy elemet foglal magába:: az ÁLDOZAT-ot, mint Krisztus áldozatát, a JELENLÉT-et, hiszen Jézus áldozata által jelen akar lenni az életünkben, így ÉLETET ad nekünk a jelenlétével és ezáltal ÁTLÉNYEGÜL-ünk. A tárlat közepén található installációk is az eucharisztiára utalnak, úgyis, mint a bor, a kenyér, a búzaszemek és a Szentírás. A kiállítás másik lényeges eleme az eucharisztikus csodákat bemutató képek együttese. Az egyház közel száz eucharisztikus csodát ismert eddig el. A Pécsi Egyházmegye büszke arra, hogy a területén, Bátán őriznek egy szent vér kelyhet, ahova hetente indulnak zarándokcsoportok lelki megerősítésért.

IMG 9322 EgyediA nap csúcspontja a székesegyházban bemutatott szentmise volt, amit Dr. Bábel Balázs, Kalocsa-kecskeméti érsek celebrált Dr. Udvardy György érsek, apostoli kormányzó és Dr. Veres András győri megyéspüspök koncelebrálásával. A főpásztor a prédikációjában beszélt a szegény Lázár és gazdag történetéről, a szociális gondolatokat megemlítve, mint a katolikus társadalmi tanítás egyik lényeges elemét, és kiemelte, hogy a jövő társadalma akkor lesz emberséges, ha lesznek hívő emberek.

Az este a Széchenyi téren Pápai Joci koncertjével ért véget, a Püspöki Palotában 20:30 órától a Harmónia Vonósnégyes hangversenye zárta a pécsi KATTÁRS második napját.

Fotók: Loósz Róbert (Pécsi Egyházmegye), Lambert Attila (Magyar Kurír)
További fotók a rendezvény Facebook oldalán.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség