A rózsafüzér hónapjának végéhez érve, október 25-én, pénteken délután újból találkoztak az Boldogasszony Imaszövetség tagjai.

Az esemény Szent II. János Pál pápa képének felidézésével kezdődött Nyúl Viktor atya, pasztorális helynök vezetésével. Azonban most nem egyszerű portrékra kell gondolni, hanem azokra a fotókra, amelyeken rózsafüzért tart kezében a Szentatya. De a jellegzetes ábrázolás mellett felelevenedett egy meghatározó találkozás, egy szomorú merénylet és egy apostoli levél is, a Rosarium Virginis Mariae, melyben Szent II. János Pál pápa gyakran hangsúlyozta a rózsafüzér imádság fontosságát, egyúttal arra biztatott minket, hogy minden tized előtt olvassuk el az ahhoz tartozó evangéliumi részletet, és maradjunk meg tanítványnak. Hűen tükrözi a találkozó kötetlen hangulatát, hogy ez alakalommal jól megfértek egymás mellett a Szentatya tanításai, és a hívek történetei, köztük egy ismeretlen 90 éves nő esete, aki aggastyánkora hajnalán úgy döntött, nincs késő megtanulni egy új nyelvet, így elkezdett megismerkedni a német szótárral. Ez a hölgy minden bizonnyal megmaradt tanítványnak, miközben nyitva tartotta szívét földi élete során.

Ahogy pedig a fenti szenttanítás és a különösen nagy kitartás megfért egymás mellett, úgy a hallgatás, és a lelki jelenlétet is. Persze meg kell hagyni, furcsa lett volna, ha nincs jelen az egyetértés ott, ahol a pódium, a projektor és a mikrofon helyett a bizalom, illetve az őszinte érdeklődés a csatorna előadó és publikum között. A találkozót jellemző békés állapot nélkülözhetetlen volt, hiszen, amikor rózsafüzér imádságról beszélünk, akkor egy olyan fohászra gondolunk, amely által Szűz Máriával együtt kerülhetünk közelebb Krisztushoz. Ahogy a Szentatya mondta: “Amikor Máriával közösen hirdetjük Jézust, jobban megismerjük.” Mert igazán hitelesen csak akkor tudunk beszélni valakiről, ha tisztában vagyunk a cselekedeteivel. Márpedig a szemlélődő ima közben lehetőségünk van arra, hogy szert tegyük erre az ismeretségre.

A találkozó második felében alig néhány perc elég volt ahhoz, hogy a gyöngyszemek morajlása megtörje a közönség halk jelenlétét - nem nehéz kitalálni, hogy mik kerültek elő a táskákból egy szempillantás alatt. Ahogy pedig a változó színű és méretű rózsafüzérek, úgy a hozzájuk tartozó különböző történetek is felsorakoztak. Volt itt szentolvasó Međugorjeból, a Pálosoktól, és régről örökölt is, ellenben nem volt helye a türelmetlenségnek, a Boldogasszony Imaszövetség tagjai érdeklődve figyeltek egymásra, és a következő mondatokra.

“Ahogy a lánc a szemeket, úgy az ima is összefűz bennünket. Amikor rózsafüzért imádkoztunk, közösség formálódik belőlünk, legyen valaki otthon, kórházban vagy egy cellában. Mert ez a korona láthatatlan módon összeköt és reményt ad, ami nem csal meg.”

- mondta a pasztorális helynök, majd a gondolatmenetet XVI. Benedek pápa elmélkedésével folytatta. - “A keresztény ember sosincs egyedül.” Végül még felelevenedett néhány személyes történet, hol könnyedebb, kedves és igencsak elgondolkodtató emlékekkel kéz a kézben. Mindez egy mélyponttól a csúcspontig, akár egy rózsafüzér imádság.

A találkozó Belvárosi templomban zárult, ahol közös imádságon vettek részt a 387 fős Boldogasszony Imaszövetség itt jelenlévő tagjai.

Boldogasszony Imaszövettség

Udvardy György pécsi megyéspüspök főpásztori felelősségétől indíttatva 2017. Húsvétvasárnapjával megalakította a Boldogasszony Imaszövetséget, melynek elsődleges célja a Pécsi Egyházmegye evangéliumi küldetésének támogatása, hogy a Gyűdi Boldogságos Szűz Mária közbenjárásával megerősítve egyre többen hordozzák közös ügyeinket imádságaikban. Az imaszövetségről további információkat, csatlakozási tudnivalókat ide kattintva olvashat.

Fotók: Loósz Róbert

2019 november
M T W T F S S
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1

Közelgő események

Koordinátori találkozó:
Magtár Látogatóközpont, Dóm Zarándokház
2019. 11. 22. - 2019. 11. 22.
Bátaszéki Szent Cecília Kórus hangversenye:
Bátaszék, Nagyboldogasszony Plébániatemplom
2019. 11. 22. -
Erzsébet-bál:
Szigetvár
2019. 11. 23. -
Őcsényi Szent István király templom előtti tér megáldása:
Őcsény, Szent István király templom
2019. 11. 24. - 2019. 11. 24.
Lectio Divina Eucharistica:
Dóm Kőtár
2019. 11. 28. -

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi