Február 12-én, a Házasság hete alkalmából Döbrentey Ildikó és Levente Péter tartott előadást Tamásiban. A taps elmaradt, ez az este egészen másképp zárult.

Szerdán este egy tartalmas, már-már színházi előadásba hajló beszámolót láthattak a Könnyü László Városi Könyvtárba érkező vendégek. Döbrentey Ildikó és Levente Péter “Nem hal meg a szerelem” címen tartott lelkiderű gyakorlatot, melynek során örömteli-, szomorú- és vegyes életeseményektől, versektől, valamint zenétől volt hangos a könyvtár. Talán jó hasonlat a következő: amennyi mű sorakozott a nézőtéren, a polcokon, legalább annyi érzelem került terítékre, hiszen a pár több személyes történettel is készült. Hol Ildikó, hol pedig férje ragadott mikrofont, hogy meséljen a múlt eseményeiről, gyereknevelésről, unokákról vagy épp a saját szüleikről, és természetesen a házasságról. Eközben időről időre egy dallam törte meg a beszámolókat. Legvégül Péter csak annyit mondott, nem lesz taps, és mire a közönség ezt realizálta, már indult is a kedves pár, hogy mindenkinek egyesével megérintse a tenyerét. Különleges előadás volt ez a szerdai, vitathatatlan, ahogy az is, amit olyan sokszor hangsúlyoztak az esemény alatt; a szerelem fontossága.

Fotó: Vermes Nikolett 

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 február
M T W T F S S
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 1 2 3 4 5

Közelgő események

Emlékmise Relu atya halálának 2. évfordulójára:
Bicsérd -
2023. 02. 09. - 2023. 02. 09.
Férfitalálkozó:
Mohács -
2023. 02. 10. - 2023. 02. 10.
Betegek világnapja:
-
2023. 02. 11. - 2023. 02. 11.
Szerzetesek találkozója:
Székesegyház, Pécs -
2023. 02. 11. - 2023. 02. 11.
Szerelmesek, jegyben járók szentmiséje:
Dzsámi, Pécs -
2023. 02. 14. - 2023. 02. 14.

LD honlap logó Telefon

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség