A nagyböjti időszakban a Pécsi Egyházmegye alábbi településein várják keresztúti ájtatosságra a híveket.

„A nagyböjt a bűnbánat ideje, ami egyszerre jelent felismerést, szembesülést, megbánást, kiengesztelődést, életünk megújítását, és ebben a megújított életben való kitartást” – fogalmaz Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó a nagyböjt kezdetekor. A hamvazószerdától húsvétig tartó időszakban bűnbánatot tartunk, ilyenkor amellett, hogy böjtölünk, valamennyi templomban keresztutat járunk. Az ájtatosság alatt végigkísérjük Jézus szenvedésének 14 stációját, miközben lélekben elkísérjük Őt Poncius Pilátus palotájától a Golgota hegyére vezető úton át a sírjáig.

A keresztút megerősíti a keresztényi elköteleződést, melynek közösségi formájára a Pécsi Egyházmegye legtöbb településén lehetőségük lesz a híveknek. A nagyböjti időszakban a következő városokban és falvakban várják keresztúti ájtatosságra a katolikusokat.

Pécsen a nagyböjt 1-6. pénteken a Rácvárosi templomban 17.45-kor, a Jézus Szíve templomban 17.30-kor, az irgalmasrendi Szent Sebestyén templomban 9.00 órakor (kivétel nagypéntek), a Szent II. János Pál-kápolnában 17.00-kor, a Gyárvárosi templomban 17.00 órakor tartanak keresztutat.

Abaliget
Március 6-án és 20-án 17.00, illetve 16.00 órától.
Abaligeti Római Katolikus templom

Alsószentmárton
Február 28. - április 3. között szerdánként 18.00 órakor.
Alsószentmárton Római Katolikus templom

Aparhant
Február 28. - április 3. között csütörtökönként 17.30-kor.
Aparhanti Római Katolikus templom

Bakóca
Február 28. - április 3. között péntekenként 16.00 órakor.
Bakóca Római Katolikus templom

Baksa
Március 17-én 16.00 órakor.
Baksa Római Katolikus templom

Bártfa
Február 28. – március 27. között csütörtökönként és péntekenként 16.30-kor. Nagypénteken nyári időszámítás szerint 19.00 órakor.
Szent Egyed-templom 

Báta
Február 28. - április 3. között péntekenként 17.00 órakor.
Bátai Szent vér templom

Bátaszék
Február 28. - április 3. között péntekenként 18.00 órakor.
Nagyboldogasszony Római Katolikus Plébániatemplom

Beremend
Február 28. - április 3. között péntekenként 16.30-kor.
Beremendi Romai Katolikus templom

Bicsérd
Március 1 - április 5. között vasárnaponként 10.30-kor.
Bicsérdi Római Katolikus templom, megfelelő időjárás esetén a kálváriánál

Boly
Február 28. - április 3. között péntekenként 16.30-kor.
Bólyi Nepomuki Szent János-templom

Bonyhád
Február 28. - április 3. között péntekenként 18.00-órakor.
Bonyhádi Szeplőtelen fogantatás-templom

Decs
Február 28. - április 3. között péntekenként 17.00 órakor, keddenként 18.00 órakor a plébánián.
Decsi Római Katolikus  templom

Dombóvár
Február 28. - április 3. között péntekenként 17.00 órakor.
Dombóvári Nagyboldogasszony-templom
17:30-kor Dombóvári Jézus Szíve-templom

Dunakömlőd
Március 6-27. között péntekenként 17.30-kor, nagypénteken 16.00 órakor.
Paks-Dunakömlőd Római Katolikus templom

Dunaszekcső
Február 28. - április 3. között péntekenként 16.00 órakor.
Dunaszekcsői Római Katolikus templom

Egyházbér
Február 28. - április 3. között péntekenként 15.00 órakor.

Fadd
Február 28. - április 3. között péntekenként 16.30-kor.
Faddi Római Katolikus templom

Felsőmindszent
Február 28. - április 3. között péntekenként 15.00 órakor.
Felsőmindszent Római katolikus templom

Felsőszentmárton
Február 28. - április 3. között péntekenként 16.00 órakor.
Felsőszentmárton Római Katolikus templom

Godisa
Február 28. - április 3. között péntekenként 15.00 órakor.
Mindszentgodisai Római Katolikus templom

Görcsöny
Március 10-én 16.00 órakor.
Görcsöny Római Katolikus templom

Harc
Február 28. - április 3. között péntekenként 17.00 órakor.
Harc Római Katolikus templom

Harkány
Február 28. - április 3. között péntekenként 16.30-kor.
Jézus Szíve-templom, megfelelő időjárás esetén a kálváriánál

Hőgyész
Február 28. - április 3. között péntekenként 16.15-kor.
Hőgyészi Római Katolikus templom, megfelelő időjárás esetén a kálváriánál

Iregszemcse
Február 28. - április 3. között péntekenként 17.30-kor.
Iregszemcsei Római Katolikus templom

Kakasd
Február 28. - április 3. között minden pénteken 17.00 órakor.
Kakasdi Római Katolikus templom 

Komló
Február 28. - április 3. között vasárnaponként 9.00 órakor.
Komlói Szent Borbála Római Katolikus templom

Kárász
Február 28. - április 3. között péntekenként 17.00 órakor.
Kárász Római Katolikus templom

Kéty
Február 28. - április 3. között szerdánként 15.15-kor.
Kétyi Római Katolikus templom

Kozármisleny
Február 28. - április 3. között péntekenként 18.0 órakor.
Kozármisleny Római Katolikus templom

Kölesd
Február 28. - április 3. között péntekenként 16.30-kor.
Kölesdi Római Katolikus templom

Kővágószőlős
Február 28. - április 3. között vasárnaponként 09.00 órakor.
Kővágószőlős Római Katolikus templom

Lakócsa
Február 28. - április 3. között péntekenként 16.00 órakor.
Lakócsa Római Katolikus templom 

Magyarhertelend
Február 28. - április 3. között péntekenként 17.00 órakor.
Fájdalmas Anya-templom

Magyarkeszi
Február 28. - április 3. között péntekenként 15.00 órakor.
Magyarkeszi Római Katolikus templom 

Magyarszék
Február 28. - április 3. között péntekenként 16.00 órakor.
Magyarszéki Római Katolikus Templom

Máriagyűd
Február 28. - április 3. között péntekenként 16.15-kor.
Máriagyűdi Bazilika, megfelelő időjárás esetén a kálváriánál 

Mecseknádasd
Február 28. – március 27. között péntekenként 17.30-kor.
Szent György-templom

Mecsekrákos
Március 13-án és 27-én 18.00 órakor.
Mecsekrákosi Szent Márton püspök kápolna 

Mohács
Február 28. - április 3. között péntekenként 17.30-kor.
Mohácsi Római Katolikus templom 

Nagydorog
Február 28. - április 3. között péntekenként 16.30-kor.
Nagydorogi Római Katolikus templom 

Nagyharsány
Február 28. - április 3. között péntekenként 17.00 órakor.
 Nagyharsányi Római Katolikus templom

Nagyszokoly
Február 28. - április 3. között péntekenként 15.00 órakor.
Nagyszokolyi Római Katolikus templom 

Olasz
Február 28-án, március 13, 27-én 17.00 órakor.
Olaszi Római Katolikus templom, megfelelő időjárás esetén a kálváriánál

Orfű
Február 28. - április 3. között péntekenként 15.00 órakor.
Orfűi Római Katolikus templom

Ócsárd
Március 3-án 16.00 órakor.
Ócsárd Római Katolikus templom

Őcsény
Február 28. - április 3. között péntekenként 17.00 órakor.
Őcsényi Római Katolikus templom

Paks
Február 28. - április 3. között péntekenként 17.00 órakor.
Jézus Szíve Római Katolikus Templom

Pécsvárad
Február 28. - április 3. között péntekenként 17.00 órakor.
Nagyboldogasszony-templom, megfelelő időjárás esetén a kálváriánál.

Pincehely
Február 28. - április 3. között péntekenként 17.30-kor.
Pincehelyi Római Katolikus templom, megfelelő időjárás esetén a kálváriánál

Sásd
Február 28. – március 27. között péntekenként 15.00 órakor.
Sásdi Római Katolikus templom

Sellye
Február 28. - április 3. között péntekenként 18.00 órakor.
Szentháromság-templom

Siklós
Február 28. - április 3. között péntekenként 17.00 órakor.
Szentháromság-templom

Simontornya
Egyénileg végezhető keresztút.
Simontornyai Római Katolikus templom

Szabadszentkirályi
Február 28. – március 27. között péntekenként 17.00 órakor.
Szabadszentkirály Római Katolikus templom

Szajk
Február 28. - április 3. között péntekenként 17.00 órakor.
Szajk Római Katolikus templom, nagypénteken 10.00 órakor a kálvárián.

Szászvár
Február 28. - április 3. között péntekenként 17.00 órakor.
Szászvár Római Katolikus templom

Szederkény
Február 28. - április 3. között szerdánként 16.30-kor.
Szederkény Római katolikus templom

Szentlászló
Február 28. – március 27. között péntekenként 16.15-kor.
Szentlászló Római Katolikus templom

Szentlőrinc
Február 28. - április 3. között csütörtökönként 17.00 órakor, nagypénteken 15.00 órakor.
Szentlőrinci Római Katolikus templom

Szigetvár
Február 28. - április 3. között péntekenként 17.00 órakor.
Szigetvári Római Katolikus templom

Tengelic
Február 28. - április 3. között péntekenként 16.30-kor.
Tengelici Római Katolikus templom

Tevel
Február 28. - április 3. között csütörtökönként 16.30-kor.
Teveli Szentháromság-templom

Tolna
Február 28. - április 3. között péntekenként 16.30-kor.
Tolnai Nagyboldogasszony-templom, megfelelő időjárás esetén a kálvárián

Zomba
Február 28. - április 3. között péntekenként 16.30-kor.
Szent István király templom

 

A cikk szerkesztése február 28-ai dátummal zárult.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség