A családi életre nevelés és a keresztény antropológia, valamint az ökumené témakörében tartottak papi szakmai továbbképzést a Pécsi Egyházmegyében.

A március 9-10. között két napos papi szakmai találkozóra került sor Mohácson. Az előadások és a lelki programok mellett a személyes kapcsolatok ápolásának színtere az évente kétszer tartott rekollekció és papi továbbképzés.

Nagy Péter közoktatási munkatárs előadássorozatában a családi élet történelmi mérföldköveit szemléltette a keresztény antropológia tükrében, kiegészítve a felmerülő kihívásokkal és lehetőségekkel. Az előadó külön hangsúlyt fektetett a család ellen ható társadalmi folyamatok ismertetésére. A jelen lévők arra keresték a választ, hogy az egyház és a kereszténység hogyan tud a családok támogatásában segítséget nyújtani.

A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola tanára, Orova Csaba előadásában több lépésben azt világította meg, hogy amikor mi katolikusok ökumenikus mozgalomban, vagy teológiában gondolkodunk, akkor az egy olyan gondolkodás melynek alapja Jézus Krisztus tisztelete és szeretete. „Ha keressük a közös gondolkodásnak az alapját, akkor azt Isten igéjében tudjuk megtalálni.” –mondta a teológus, aki ismertette az ökumenikus párbeszédek és törekvések eddigi eredményeit, valamint akadályait. Beszélt az ökumenikus törekvések napjainkban tapasztalható gyümölcseiről, hiszen a katolikus-református, katolikus-evangélikus párbeszédnek már kézzel fogható eredményei is vannak. Az előadás végén a papok tapasztalataikkal, hozzászólásaikkal segítettek jobban kibontani a témát, így egy párbeszéd is kialakult a jelenlévők között.

Az előadások végén Grász-Szily Boglárka a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyházmegyei asszisztense és Ravasz Csaba papi felelős mutatta be a kongresszusra való jelentkezés mikéntjét, illetve válaszolt a plébános atyák felmerülő kérdéseire. Az egyházmegye több plébániája már megkezdte az eseményeken való részvétel logisztikájának szervezését, ahogyan a zarándokok toborzását is. Bacsmai László családreferens atya a családreferatúra híreit osztotta meg, míg Berecz Tibor atya az KATIFI programjairól számolt be. 

A Pécsi Egyházmegye legközelebb ősszel tart papi szakmai továbbképzést és rekollekciót.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség