Udvardy György veszprémi érsek, pécsi apostoli kormányzó főpásztori felelősségétől indíttatva 2017 Húsvétvasárnapján megalapította a Boldogasszony Imaszövetséget, amelynek célja a Pécsi Egyházmegye küldetésének erősítése mindennapi imádságok által. Az imaszövetség tagjai minden év húsvétján újítják meg elköteleződésüket. 

A jelenleg kialakult helyzetben is Egyházmegyénk főpásztora arra biztatja az otthonaikban maradt testvéreket, hogy a személyes és a közösségért érzett felelősségünket vállalva, naponta olvasva a Szentírást éljük meg az egységet az imádságban.

Érsek atya ezúton is nagy hálával mond köszönetet a több száz tag elmúlt években végzett szolgálataiért, mindennapi imáiért, mellyel hozzájárultak a Boldogasszony Imaszövetség küldetéséhez és Egyházmegyénk épüléséhez. Egyúttal a főpásztor arra kéri a híveket, hogy a megjelölt napi imaszándékok mellett imádkozzanak az Egyházmegyéért, a hazáért, az egész világért a járvány mielőbbi megfékezése érdekében.

A Boldogasszony Imaszövetség a szerdai napon a következő szentírási szakaszokat és imákat ajánlja az állami és egyházi vezetőkért, hogy mindig tiszta lelkiismerettel hozzák meg felelős döntéseiket, melyekkel az emberek testi-lelki javát és biztonságát szolgálják.

Szeretettel várjuk híveinket továbbra is a tagok sorába! Csatlakozni, az egész év folyamán, bármikor lehetséges.
Jelentkezem.

SZENTÍRÁSI IDÉZETEK:

„Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen. Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja juhaiért.”
(Jn 10,10b-11)

„(Jézus) erre ezt mondta nekik: «A királyok uralkodnak a népeken, s akiknek hatalom van a kezükben, jótevőknek hívatják magukat. Közöttetek ne így legyen. A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna, az elöljáró pedig mintha szolga volna. Mert ki nagyobb, aki az asztalnál ül, vagy aki felszolgál? Nyilván az, aki az asztalnál ül. Én mégis úgy vagyok köztetek, mintha a szolgátok volnék. Ti kitartottatok velem megpróbáltatásaimban. Ezért adom át nektek az országot, mint ahogy Atyám, nekem átadta, hogy majd asztalomnál egyetek és igyatok országomban, és trónon ülve ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse fölött.»”
(Lk 22, 25-30)

„Akik közületek elöljárók, azokat, mint magam is elöljáró és Krisztus szenvedéseinek tanúja, s egyszer majd kinyilvánuló dicsőségének is részese, kérem: Legeltessétek Istennek rátok bízott nyáját, viseljétek gondját, ne kényszerből, hanem önként, Isten (szándéka) szerint ne haszonlesésből, hanem buzgóságból. Ne zsarnokoskodjatok a választottak fölött, hanem legyetek a nyájnak példaképei. Ha majd megjelenik a legfőbb pásztor, elnyeritek a dicsőség hervadhatatlan koszorúját. Ugyanígy, ti fiatalok, engedelmeskedjetek az elöljáróknak. Egymás iránt pedig mindannyian viseltessetek alázattal, mert az Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak azonban kegyelmet ad.”
(1Pt 5, 1-5)

„Mindenekelőtt arra kérlek, végezzetek imát, könyörgést, esedezést és hálaadást minden emberért; a királyokért és az összes elöljárókért, hogy békés, nyugodt életet élhessünk, szentségben és tisztességben. Ez jó és kedves üdvözítő Istenünk szemében, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.”
(1Tim 2, 1-4)

 

JAVASOLT IMÁDSÁGOK:

Mindenható, örök Isten,
kezedben van az emberek sorsa és megszabod a népek jogait:
tekints kegyesen azokra, akik fölöttünk hatalmat gyakorolnak,
és add, hogy az igazi békesség,
a vallás szabadsága és a népek jóléte
megvalósuljon az egész világon.
Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.
(Misekönyv, Nagypéntek, egyetemes könyörgések, IX.)

Urunk, Istenünk, te püspökünket
az apostolok utódainak sorában nyájad pásztorává tetted.
Kérünk, add meg neki a tanács és az erő,
a tudomány és a jámborság lelkét,
hogy hűségesen kormányozza népedet, melyet rábíztál,
és így Egyházadat, az üdvösség szent jelét és eszközét
építse a világban.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.
(vö. Misekönyv, Különféle szükségletekben, A püspökért, B, kollekta)

Mindenható, örök Isten, te uralkodol az emberek szívén,
és te szabod meg a nemzetek jogait.
Tekints azokra, akik felettünk a közhatalmat gyakorolják,
hogy jólét, igazi békesség és a vallás szabadsága
virágozzék az egész világon.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.
(Misekönyv, Különféle szükségletekben, Közügyekért, Az állami vezetőkért, kollekta)

Atyáim Istene, irgalomnak Ura, aki a szavaddal teremtettél mindent, és bölcsességeddel alkottad az embert, hogy uralkodjék a teremtményeken, amelyeket alkottál, és igazgassa a világot szentségben és igazságosságban és egyenes lélekkel tegyen igazságot: add meg nekem a bölcsességet, trónod osztályosát, és ne zárj ki engem gyermekeid közül. Hiszen szolgád vagyok, szolgálód fia, gyönge és rövid életű ember, és édeskeveset értek a joghoz és törvényhez. Ha mégoly tökéletes is valaki az emberek fiai között, de a tőled való bölcsességnek híjával van, semmibe kell venni. Te szemeltél ki néped királyává, fiaid és lányaid bírájává. Te parancsoltad meg, hogy templomot építsek szent hegyeden és áldozati oltárt a városban, amelyet lakóhelyül választottál, szent sátrad hasonmásául, amelyet kezdettől készítettél. Nálad a bölcsesség, ismeri műveidet, jelen volt, amikor a világot teremtetted, és tudja, mi kedves a szemedben és mi helyes a parancsaid szerint. Küldd le szent egedből, dicsőséged trónjától, hogy munkámban velem legyen és segítsen, és így fölismerjem, mi kedves a szemedben. Mert tud és ért mindent; tetteimben józanul vezet majd és megoltalmaz hatalmával. Így majd tetszenek neked műveim, népedet igazságosan kormányozom, és méltó leszek atyámnak trónjára. Melyik ember képes fölismerni Isten akaratát, és ki tudja elgondolni, mit kíván az Úr? Hisz a halandók gondolatai bizonytalanok, és terveink ingatagok. Mert a romlandó test gátolja a lelket, és a földi sátor ránehezedik a sokat tűnődő elmére. Csak nagy nehezen derítjük ki, ami a földön van, és üggyel-bajjal értjük meg, ami kézenfekvő. Hát akkor az égi dolgokat ki tudná kifürkészni? Ki ismerte föl valaha is akaratodat, ha te nem adtál (neki) bölcsességet és nem küldted el a magasból szent lelkedet? Csak így lettek simává a földön lakók útjai, s így tanulták meg az emberek, mi kedves a szemedben. Csak a bölcsesség által menekültek meg.
(Ima a bölcsességért; Bölcs 9,1-19)

Adassék nektek kegyelem és bölcsesség
a jócselekedetekre, hogy megtanuljátok
megkülönböztetni, mi személyes,
és mi nem az.
Legyetek vendégszeretők a kritikával szemben.
Magatokat sose helyezzétek középpontba.
Ne gőg, szolgálat vezéreljen, ha cselekszetek.
Dolgozzatok magatokon,
hogy elmétek útjait építsétek és csiszoljátok.
Tanuljátok meg ápolni a jelenlét művészetét,
hogy lekötelezzétek azokat, akik találkoznak veletek.
Ha cserben hagynak, vagy csalódást okoznak nektek,
jegyezzétek el magatokat az irgalommal,
legyen ez a megújulásotokhoz és tökéletesedésetekhez vezető lépcső.
Őrizzétek elmétek ajándékait
olvasással, kreatív gondolkodással,
hogy továbbra is a határvidék szolgái lehessetek,
ahol az új a régiből gyarapszik,
és sose váljatok hivatalnokokká.
Ismerjétek meg a mély figyelem bölcsességét,
a tápláló szavak gyógyerejét,
az elfogadó tekintet bátorítását,
a megőrzött méltósághoz illendő viselkedést,
a félénk kérdések tavaszát.
Elmétek szeresse a határvidéket,
hogy fel tudjátok idézni a csillogó mezőket,
melyek a hétköznapi szem számára láthatatlanul terülnek el.
Legyenek jó barátaitok,
Hogy tükrözhessék hiányaitokat.
Legyen a vezetés számotokra
a növekedés igazi kalandja.
(John O’Donohue)

 

ELMÉLKEDÉSRE AJÁNLOTT:

„Kövessétek mindannyian a püspököt, ahogyan Jézus Krisztus az Atyát, a presbitériumot pedig úgy, mint az apostolokat; a diakónusokat úgy tiszteljétek, mint Isten rendelkezését. A püspök nélkül semmi olyat ne tegyetek, ami az egyházzal kapcsolatos. Azt tartsátok érvényes eucharisztiának, melyet a püspök, vagy megbízottja végez. Ahol a püspök megjelenik, ott legyen a sokaság, ahogyan, ahol Jézus Krisztus van, ott van a katolikus (egyetemes) egyház. A püspök nélkül nem lehet sem keresztelni, sem szeretetlakomát tartani; amit azonban jóváhagy, az Istennek is tetsző, hogy biztos és szilárd legyen mindaz, amit tesztek.
Helyes egyébként észhez térnünk, hogy addig forduljunk Istenhez, amíg időnk van rá. Istent és a püspököt ismerni jó. Aki a püspököt tiszteli, azt Isten is megbecsüli; aki a püspök tudta nélkül tesz bármit is, az a Sátánnak szolgál.”
(Antiochiai Szent Ignác: Levél a szmirnaiakhoz, 8-9.)

„Az apostolokat Jézus Krisztus rendelte számunkra, hogy hirdessék az evangéliumot, Jézus Krisztust pedig az Isten küldte el. Krisztus az Istentől, az apostolok Jézus Krisztustól, de mindkettő annak rendje szerint az Isten akaratából volt. Átvették a parancsolatokat, és Urunk Jézus Krisztus feltámadása által megbizonyosodva, és Isten igéjében megerősödve, a Szentlélek teljes birtoklásával elmentek, hogy hirdessék az evangéliumot, az Isten országát, mely el fog érkezni. Miután a különböző vidékeken és városokban hirdették az igét, elöljárókat állítottak mindenütt, kiket próbára tettek a lélekben, a püspököket és a diakónusokat, azok számára, akik hinni fognak. És ez nem volt újdonság, mert a régi időkben is írtak már a püspökökről és a diakónusokról. Az írás ugyanis ilyenképpen beszél róluk: "Püspököket állítok nekik az igazságosságban, diakónusokat pedig a hitben" (vö. Iz 60,17).”
(Római Szent Kelemen: Levél a korintusiakhoz, 42.)

Szentmise közvetítések banner v2

 

2020 június
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

ELMARAD - Pünkösdhétfő – a horvátok részvételével:
Máriagyűd
2020. 06. 01. - 2020. 06. 01.
ELMARAD - Szentségimádás a KATIFI-vel:
Pécs - Belvárosi templom (Dzsámi)
2020. 06. 03. - 2020. 06. 03.
Szentségimádás és szentmise a hivatásokért:
Pécsi Székesegyház
2020. 06. 04. -
Szentháromság Vasárnapja – Horvátok főbúcsúja:
Máriagyűd
2020. 06. 07. - 2020. 06. 07.
Szentháromság vasárnapi német búcsú:
Máriakéménd
2020. 06. 07. -

Szent Vér Báta

pem nek logo wide

pe napi evangeliumok

pe mariagyudi kegyhely

pe szechenyi