A Pécsi Egyházmegyében csütörtökön indul a kezdeményezés, amely arra buzdít, hogy otthonainkból, délután 17.00 órakor imádkozzuk együtt a rózsafüzért.

Dr. Kajtár Edvárd atya, a Pécsi Székesegyház plébánosa és pap-, illetve hívőtestvérei csütörtökönként felajánló imádságra biztatnak minden keresztényt, hogy együtt fohászkodjunk a betegekért, a járvány elhunytjaiért és az őket gyászoló szeretteikért.

A felhívást eredeti formában közöljük:

Minden csütörtök délután, öt órától Pécs város néhány plébániája rózsafüzér-társulatának tagsága otthon imádkozza a rózsafüzért. Kapcsolódjunk bele minél többen e kezdeményezésébe, és imádkozzuk együtt otthon a szentolvasót csütörtökönként. Húsvét előtt a fájdalmas szentolvasót imádkozzuk, húsvéttól pedig a dicsőségest. Ajánljuk fel ezt az imádságot a betegekért, a járvány elhunytjaiért és az őket gyászoló szeretteikért, valamint azért, hogy mielőbb legyőzze az emberiség e vírust, és újrakezdhesse egészségben életét.

Csatlakozzunk a felhíváshoz és kérjük együtt a Szűzanya közbenjárását azokért a testvéreinkért, akik betegségeik miatt szenvednek és azokért, akik a koronavírus által okozott járvány áldozatai lettek.

Fotó: pixabay

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség