Idén a húsvéti tanítási szünet kezdetére esik a tanárok védőszentjének, De la Salle Szent János halálának 301. évfordulója, aki a maga idejében újszerű tanítási módszereket dolgozott ki, képzést szervezett a tanároknak, bevezette a nemzeti (francia) nyelvet a latin helyett az oktatásban és megalapította „Keresztény Iskolatestvérek” közösségét a gyermekek, kiemelten a szegény sorúak megsegítésére.
De la Salle Szent Jánost amennyi heves támadásnak volt kitéve életében, annyira sok elsimerést kapott ugyanezért halála után.
Az 1651-ben Reimsben született János elsőszülött volt 10 testvére közül, akik özül hárman papok lettek, egy pedig szerzetes nővér. Noha már gyermekkorában megérintette Isten hívása a papságra és már 16 éves korától a katedrálisban kanonoki kinevezést kapott, szülei elvesztése miatt testvéreiről is gondokodnia kellett, így csak 27 évesen szentelték pappá. Lelkesen végezte tanulmányait, Reimsből Párizsba költözött, hogy a Sorbonne-on fejezhesse be teológiai tanulmányait.
Csatlakozott a Reimsben akkoriban szegény gyermekek számára ingyenesen megnyitott több oktatási intézmény vezetéséhez, míg világossá nem vált számára, hogy a munkatársak dicséretes lelkesedése nem elegendő megfelelő felkészültség nélkül. ennek pótlására egy bérelt épületben maga kezdte őket oktatni, lelkiismeretüket, igényességüket alakítani. Rokonai és barátai folyamatosan kritizálták a kiváló képességű, tanult papot amiatt, hogy a tanárok képzésével foglalkozott ahelyett, hogy magasabb egyházi méltóságra törekedett volna. De la Salle Szent Jánosnak azonban meggyőződése volt, hogy a tanári pálya hivatás, és apránként megérett benne egy népiskolát működtetni képes kongregáció alapításának elképzelése. A tanárokkal szemben a tárgyi felkészültségen felül szemléletbeli, elhivatottságot érintő követleményeket támasztott, egyfajta „világi felszentelésre” tartott igényt. Ezzel párhuzamosan lemondott a kanonkságról, vagyonát pénzzé tette és a szegényekre költötte az 1684-es szörnyű éhínség idején. Tizenkét tanárral kezdte meg a közösségi életet, évente újították meg engedelmességi fogadalmukat. Fokozatosan kidolgozta közösségük kánonjogi szabályzatát. Néhány évvel később Reimsben számos noviciussal elindult a tanítói közösség szemináriuma magas színvonalon.
A fiatal kongregációt és az alapítót komoly támadások érték, elsősorban a konkurenciának számító intézmények, testületek részéről. Anyagi visszaéléssel gyanúsították meg az alapítót, és amikor Párizs egyik városrészében, ahol közel húsz iskolát nyitottak, befogadtak nem szegény gyerekeket is, a konkurenciaharc tettlegességig fajult: a „szépírás mestereinek” csoportja kifosztott iskolákat, sőt fel is gyújtott néhányat, ami miatt a rendőrség az érintett iskolákat bezáratta. A noviátust az alapító áthelyezte St-Yonba, mondvány, hogy ha embertől való a kezdeményezése, úgyis meg fog szűnni, ha viszont Istentől való, akkor semmilyen erő sem rombolhatja le. Sokat imádkozott, böjtölt és végzett önmegtartóztató gyakorlatokat.
Amikor a párizsi Szent Suplice le Pieux plébánosa, aki jelentős összegekkel járult hozzá a kongregáció működéséhez önhatalmúlag puhítani próbált a szabályzat egyes előírásain, az alapító keményen ellenállt. Ezt követően egyházi kezdeményezésre leváltották a kongregáció vezetéséből, de tanítványai továbbra is őt tartották elöljárójuknak. Az 1717-es káptalanon nem őt választották elöljárónak. Ettől kezdve a szabályzat tökéletesítésén fáradozott, és a novíciusoknak tanította, hogyan imádkozzanak. 1719-ben, egy rövidebb betegség után tért meg Teremtőjéhez. Temetésén 30 ezres tömeg gyűlt össze.
A Ferenc pápa által meghirdetet De la Salle Szent János jubileumi év tavaly december 31-én zárult. A tanárok jelen járványügyi helyzetben végzett megfeszített munkája felidézi a Keresztény Iskolatestvérek jelaszvát: „Éljen Jézus a szívünkben!”
Forrás, fotó: Famiglia Cristiana
