Szombat húsvét nyolcadán Lápossy Péter iskolalelkész, kisegítő lelkész mutatott be szentmisét a Belvárosi templomban. A szentmisét ez alkalommal is élőben közvetítettük a Pécsi Egyházmegye YouTube csatornáján és Facebook oldalán.

A reggel 7.00 órai szentmisén, Lápossy Péter atya hangsúlyozta, hogy a húsvét utáni napokban halljuk azokat a történeteket, amikor Jézus megjelenik az apostoloknak, majd egy fontos megállapítással adott magyarázatot a mai evangéliumának (Mt 16,9-15) „Érdekes, hogy mindig Tamást emeljük ki, aki hitetlen volt, aki nem hitte el, hogy a többiek találkoztak Jézussal. De most a többi tanítványról is hasonlót olvasunk; elment hozzájuk Mária Magdolna azzal a hírrel, hogy látta Jézust." (vö. Mt 16,10)

04.18 1"Viszont nem akarták elhinni, majd eljöttek más tanítványok is a hírrel; hogy találkoztak Jézussal és az apostolok nem hittek nekik. (vö. Mt 16,14) Mert csak akkor hisznek, amikor Krisztus megjelenik nekik sem. Ezért Jézus szemükre is veti a hitetlenségüket.”

A Szentírás ezen szakasza egy fontos dolgot mutat meg számunkra az emberről – mondta az iskolalelkész.

Valójában kicsit olyanok vagyunk mi is, mint az apostolok: csak annak tudunk hinni, amit magunk is látunk, tapasztalunk. Fontos hozzátenni, hogy most a hitnek a tapasztalásáról van szó. „Mi nem látjuk testi szemeinkkel Jézust, nem tudjuk megtapintani a kezünkkel, mégis érezhetjük a jelenlétét; hogy Ő valóban él, valóban feltámadt. Az Ő feltámadása nem csak egy régi esemény, ami vigasztal, hanem azt jelenti, hogy itt és most él, és megtapasztalhatjuk az Ő jelenlétét, találkozhatunk Vele. De azért feltehetjük a kérdést: Mi is olyanok vagyunk, mint az apostolok? Nem hiszünk másoknak? Tudunk támaszkodni mások hittapasztalatára? Engedjük, hogy ez formáljon bennünket?”

A homília zárásaként Lápossy atya kiemelte, hogy Isten megadja nekünk a megtapasztalást; Jézus él, itt van velünk. „Isten minket is küld, mint az apostolokat, hogy hirdessük az evangéliumot, (vö. Mt 16,15) az örömhírt, hogy Jézus él, valóban feltámadt, valóban találkozhatunk Vele.

Amit tapasztaltunk, el kell mondanunk, tanúságot kell tennünk az életünkkel, és ha szükséges, a szavainkkal is.”

Mt 16,9-15

9Miután a hét első napjának reggelén feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből a hét ördögöt kiűzte. 10Ez elment és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó tanítványoknak. 11Amikor meghallották, hogy él, és hogy (Mária Magdolna) látta, nem hitték el. 12Ezután idegen alakban jelent meg közülük kettőnek útközben, amikor vidékre mentek. 13Visszatérve ezek közölték a hírt a többiekkel is, de nekik sem hittek. 14Végül a tizenegynek jelent meg, amikor egyszer asztalnál ültek. Szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik feltámadása után látták.

15Aztán így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó :
Szekszárd -
2024. 04. 19. - 2024. 04. 19.
HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség