A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia értesült arról, hogy új járványügyi szabályok lépnek hatályba, ezért 2020. május 4., hétfőtől kezdve, korábbi rendelkezéseit módosítva a következőket lépteti életbe:

 1. A templomok mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomaink továbbra is nyitva állnak. A nyilvános liturgia végzéséről, illetve a szentségek kiszolgáltatásának módjáról az egyes megyéspüspökök az Egyházi Törvénykönyv 838. kánonja alapján a helyi körülmények és lehetőségek, valamint az egészségügyi előírások figyelembe vételével döntenek majd. Budapesten és ott, ahol az állami szabályok változatlanok maradtak, további intézkedésig a korábbi egyházi rendelkezések érvényesek.

2. Mindenben kövessük a hatóságok járványügyi előírásait. Főleg idősebb, veszélyeztetett, illetve beteg testvéreinktől azt kérjük, hogy továbbra is maradjanak otthon.

3. A még mindig fennálló veszélyhelyzetre való tekintettel visszavonásig továbbra is érvényesek a 637/2020. sz., március 17-én kelt rendelkezésünkben foglaltak, miszerint a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól felmentést adunk, és továbbra is lehetővé tesszük az általános feloldozás megadását, amíg a rendkívüli helyzet tart.

4. Továbbra is bátorítjuk testvéreinket, hogy töltsenek kellő időt imádsággal – a Szentírás olvasásával, zsolozsma végzésével vagy más imával – egyénileg vagy a családban. Több helyen van online miseközvetítés. A közszolgálati televízió vasárnap és ünnepnapokon szentmisét közvetít. A közvetítések rendjéről felületeinken tájékoztatást adunk.

5. A betegellátás, a gyóntatás és a rendkívüli áldoztatás tekintetében is mindenben kövessük az állami járványügyi rendelkezéseket, figyelemmel az egyes egyházmegyék külön előírásaira is.

6. Oktatási, szociális és egészségügyi intézményeinkben továbbra is mindenben kövessük az állami előírásokat. A hatóságokkal mindenben működjünk együtt és legyünk figyelemmel az általuk adott általános irányelvekre.

7. A plébániai és a szerzetesközösségektől továbbra is kérjük, hogy – a járványügyi hatóságok előírásainak megtartása mellett – szervezzék meg a folyamatos imát a járvány érintettjeiért.

Jelen rendelkezés Magyarország latin szertartású egyházmegyéire érvényes.

Köszönjük a paptestvérek szolgálatát, mindenki helytállását és a hívek megértését ebben a sajátos helyzetben. Gyakoroljuk továbbra is a nagylelkűség erényét és különösen is figyeljünk egymásra.

Budapest, 2020. május 1.

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2024 április
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Közelgő események

HOLY MASS - Angol nyelvű szentmise a székesegyházban:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Lelki délutánok - Paks:
-
2024. 04. 21. - 2024. 04. 21.
Férfitalálkozó :
Paks -
2024. 04. 26. - 2024. 04. 26.
Férfitalálkozó :
Tamási -
2024. 05. 03. - 2024. 05. 03.
Egyházmegyei szabadegyetem 2024/3:
-
2024. 05. 08. - 2024. 05. 08.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség