Paulus Antonius Senser pécsi barokk festő kiállítása Szabadkán.

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeként a Pécsi Püspökség és a Szabadkai Városi Múzeum együttműködésében, utóbbi székhelyén Paulus Antonius Sensernek szentelt kiállítás nyílik 2020. június 19-én. A kiállítást megelőzően a délvidéki intézmény ajándékaként újulhatott meg a pécsi szeminárium 1747-ben festett hatméteres Csodálatos kenyérszaporítás című refektóriumi képe, valamint a siklósi, egykor ferences, ma Szentháromság Plébániatemplom négy mellékoltárképe (Segítőszentek, Krisztus-arc, Páduai Szent Antal és Portiunkulai búcsú).

segitoszentekPaulus Antonius Senser egyike azon mestereknek, akik a török alól felszabadult, újjáépülő országban a jobb megélhetés reményében telepedtek le. A 18. század első felében az itáliai mesterek és az Itáliában tanult bécsi nagymesterek művei szolgáltak példaként a vidéki, céhes vagy céhen kívül működő, polgárjoggal rendelkező ún. másodvonalbeli festők számára. P. A. Senser 1716 táján született feltehetően délnémet területen, mesterségét családi műhelyben sajátíthatta el. Az eszéki levéltári források 1735-ben jegyzik először, míg Pécsett 1742-ben említik legkorábban. A pécsi városi polgárjogot 1747-ben kapta meg. E mára elfeledett festő alkotásaival a Pécsi Püspökség egykori területein és azok szomszédságában: Baranya (Pécs, Siklós, Máriagyűd, Lakócsa), Szlavónia (Eszék, Vukovár, Đakovo, Szlavónbrod), Bácska (Bács, Szelencse) és Bosznia (Kraljeva Sutjeska, Visoko) ferences és plébániatemplomaiban találkozhatunk. A Pécsi Püspöki Kincstár állandó kiállításában látható portréja, amely Berényi Zsigmond pécsi püspököt ábrázolja (1745). Az egyházi megrendeléseken kívül, Senser polgári és nemesi családoknál is készített arcképeket.

A Senserhez és pécsi műhelyéhez köthető több tucatnyi oltárkép stílusát tekintve a jellegzetes alakok e műveket különlegessé és könnyen felismerhetővé teszik. Barokkosan komponál, csupa kavargó drapériát és gomolygó felhőt láthatunk, melyeket bevon a mennyei sugarak fénye. A szürkés, semleges hátterek jól kiemelik az élénk, tiszta, vörös, sárga és kék színek ragyogását. Festményei alapvetően világos koloritúak, törékeny testalkatú szentjei a halványkék tónusú, okkersárga fényekkel élénkített háttereken jelennek meg, igen bájos arccal, rózsás ajkakkal, gyöngyházfényű testszínnel. Kézmozdulataik kecsesek, anatómiai felépítésük azonban olykor hagy némi kívánnivalót. A geometriai szerkesztés, s az építészeti terek megjelenítése az akadémiai képzés hiányát mutatja. A szemlélőt e ritkán előforduló hiányosságokért kárpótolja az oltárképek jó kompozíciója és harmonikus színösszeállítása.

A P.A. Senser, barokk festő című kiállítás a Szabadkai Városi Múzeumban 2020. szeptember 3-ig látogatható. A tárlat képei az Ars Sacra Fesztivál keretében Pécsett is láthatóak lesznek 2020 szeptemberében.

Korhecz Papp Zsuzsanna – Bodnár Boglárka

Szentmise közvetítések banner v2

 

Szentmise közvetítések banner v2

 

2023 október
M T W T F S S
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Közelgő események

Férfitalálkozó:
Paks -
2023. 10. 06. - 2023. 10. 06.
Férfitalálkozó:
Tamási -
2023. 10. 13. - 2023. 10. 13.
Német nyelvű szentmise:
Pécsi székesegyház -
2023. 10. 15. - 2023. 10. 15.
Szabadegyetem:
Pécs, Magtár Látogatóközpont -
2023. 10. 18. - 2023. 10. 18.
Férfitalálkozó:
Dombóvár -
2023. 10. 20. - 2023. 10. 20.

partnerek Báta

partnerek Máriagyűd

partnerek Napi evangélium

partnerek kórházlelkészség